Suarez duplájával fordított a Barcelona

Shares
Luis Suarez. Fotó: Quique Garcia/EPA

Luis Suarez. Fotó: Quique Garcia/EPA

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Bayern München és a Barcelona is minimális előnyt ért el hazai pályán.

A Diego Simeone által 250. alkalommal irányította Atléticó szerezte meg a vezetést, a félidő derekán Koke kiugratása után Fernando Torres nem hibázott. Nem úgy, mint tíz perccel később, ugyanis ekkorra második sárga lapját – ezáltal a pirosat is – begyűjtve véget ért számára a párharc. Pedig nem sokkal a kiállítás előtt Antoine Griezmann akár kettőre is növelhette volna a vendégek előnyét, de Marc-André ter Stegen nagyot nyújtózva menteni tudott.

A második játékrészben állandósult a Barcelona fölénye, szinte egykapuztak, de sem Lionel Messi káprázatos ollózása, sem Neymar előbb lécen csattanó, majd a bal sarkot centikkel elkerülő tekerése nem hozott egyenlítést. A 62. percben aztán Luis Suárez közelről a hálóba passzolta Jordi Alba eltört lövését. A katalánok tovább folytatták az offenzívát és ismét megtalálták a rést a hősiesen védekező, de fáradó madridi hátsó alakzaton, Daniel Alves beadása után ismét az uruguayi támadó volt eredményes, aki így már 45 gólnál jár az idényben.

[Customads id=646335]

Münchenben a Bayern München már a második percben előnybe került, miután Juan Bernat bal oldali beadása után Arturo Vidal az ötösről a bal alsó sarokba fejelte a labdát. A hazai szurkolók abban reménykedtek, hogy ez egy gólfesztivál kezdete lesz, de csalódniuk kellett, mert a portugálok kijöttek a kezdeti szorításból, és ők is kialakítottak kisebb helyzeteket. Igaz, a nagyobbak továbbra is a változatlanul fölényben játszó bajorok nevéhez fűződtek, elsősorban Franck Ribéry, Vidal és Douglas Costa okozott zavart a Benfica védelmében. Több találat azonban már nem esett a szünetig.

A fordulást követően Jonas lövését hárította az addig szinte munka nélküli Manuel Neuer, s a folytatásban is a brazil támadó volt a portugálok vezéregyénisége. A Benfica mindent megpróbált az egyenlítésért, a német együttes pedig előnye növeléséért, de a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak, így a csata nyílt maradt a jövő heti visszavágóra.

Bajnokok ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

FC Barcelona – Atletico Madrid 2-1 (0-1)
Barcelona, Nou Camp, 88 534 néző. Vezette: Dr. Felix Brych (német)
Gól: Luis Suarez (63., 74.), ill. Fernando Torres (25.)
Kiállítva: Fernando Torres (2.)
FCB: ter Stegen – Dani Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Rakitic (Rafinha, 65.), Busquets (Sergi Roberto, 80.), Iniesta (Arda Turan, 83.)  – Messi, Suarez, Neymar.
A. Madrid: Oblak – Juanfran, Lucas, Godin, Filipe Luis – Koke, Gabi, Saul Niguez (Angel Correa, 90.) – Griezmann (Thomas, 76.) – Ferreira-Carrasco (Augusto, 53.), Fernando Torres.

Bayern München – Benfica 1-0 (1-0)
München, Allianz Arena, 70 000 néző. Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)
Gól: Arturo Vidal (2.)
B. München: Neuer – Lahm, Kimmich (Javi Martinez, 60.), Alaba, Juan Bernat – Vidal – Douglas Costa (Coman, 70.), T. Müller (M. Götze, 85.), Thiago, F. Ribery – Lewandowski.
Benfica: Ederson – André Almeida, Lindelöf, Jardel, Eliseu – Fejsa, Renato Sanches – Pizzi (Samaris, (90+1.), Gaitan – Mitroglou (Raul Jimenez, 70.), Jonas (Salvio, 83.).

(m4sport.hu)