Súlyos betegségéről vallott Szilágyi Liliána

Shares

A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó a saját honlapján írt hosszan arról, hogy bulimiás, hogy mindez hogyan alakult ki nála és hogy milyen hatásokkal van az egészségére.

Részletek Szilágyi Liliána bejegyzéséből:

Szeretnék megosztani veletek egy fontos dolgot!

Amit le fogok írni, az még mindig nagyon nehéz nekem, de remélem, hogy lesz olyan, akinek segíteni fog legalább egy kicsit.

Az elmúlt években bulimiával és hatalmas stresszel küzdöttem. Nagyon kevés ember tudja ezt rólam, mert nem voltam kész arra, hogy felvállaljam.

A történet kezdete, mint mindig, a tökéletességre való törekvésről szól. Egészen életem kezdetétől arra voltam kiélezve, hogy egy okos, sikeres és mosolygós nő legyek, tökéletes testtel, nem mellesleg megállás nélkül ragyogva.

Kiskoromban husi gyerek voltam így a szüleim, hogy lefogyjak, beírattak balettre és ritmikus gimnasztikára az úszókarrierem előtt, hogy lefogyjak. Remek kezdés volt, hogy kialakuljon bennem egyfajta kellemetlen érzés a testemmel kapcsolatban, de ez ekkor még stabilnak mondható volt. Ahogy múlt az idő, elkezdtem sikeres lenni mind a sportban, mind a tanulmányokban. Rengeteg csodás lehetőség és cél volt előttem, a körülöttem levők pedig biztosítottak arról, hogy csinálnom kell. Én pedig minden szinten azon voltam, hogy ennek meg is feleljek. Szerettem volna a sikereimmel örömet szerezni mindenkinek, és ennek az érzésnek alárendeltem mindent.

Hétköznapokon reggel 5-től este 11-ig rohantam az edzések és az iskola, illetve a magánórák között. Hétvégeken még több edzés és még több tanulás. Nem volt megállás, nem volt pihenő.”


Lassan, de annál biztosabban a stressz, a helytelen étkezés miatt és a megfelelő pihenés nélkül bekövetkezett a holtpont. A testem és az elmém is megtört. Az iskolában az agyam alig volt használható és egyre kevesebb edzés volt, amit végre tudtam hajtani. A testsúlyom ingadozni kezdett és hihetetlen fájdalmak kezdtek jelentkezni a hasamban. De nem lehetett megállni, mert az elvárások nyomtak tovább…

Amikor először kezdtem hánytatni magam, az leginkább a stressz miatt volt. Megijedtem, és életemben először segítséget kértem (utóbb kiderült, nem megfelelő helyről), amire a válasz hárítás volt. „Nem az én dolgom”, avagy „Ne reagáljam túl”. Attól a ponttól kezdve elhittem, hogy ez a büntetésem. Személyre szabott bűnhődés, amiért nem tudok 100%-ot nyújtani. Gyenge vagyok, és megérdemlem. Természetesen az is közrejátszott, hogy így talán a súlyom csökkenni tud. (Kedveseim, a bulimia nem fogyaszt!)


Kettő évvel ezelőtt realizáltam, hogy az, ahogyan élek, szépen lassan felemészt, szó szerint. A hasam folyamatosan fájt és rosszullétek gyötörtek. A bőrömön pedig kezdtek jelentkezni az elváltozások. Az elején úgy gondoltam, hogy egyedül is meg tudom oldani, ám a helyzet egyre rosszabb és rosszabb lett. Nehezen tudtam elfogadni, hogy segítségre van szükségem és nem igazán tudtam, hogyan is kezdjek neki. Elmentem pár orvoshoz, hogy legalább kivizsgáltassam magam és az eredmények nagyon nem voltak jók.

A májam, a vesém, az inzulinom és az összes vitaminom és hormonom instabilan működik. Az immunrendszerem gyenge, és a bőröm semmilyen védelmet nem képez magának ezáltal. Nem csak mint élsportoló, de mint egy hétköznapi ember sem vagyok egészséges. Mindez azért, mert szerettem volna másokért élni, ezért meghazudtoltam minden fájdalmamat. Nem hallgattam a testemre, sem pedig a szívemre. Elárultam saját magamat.


Amikor elkezdtem a változás folyamatát, tudtam, hogy nagyon nehéz és hosszú lesz. Ugyanakkor minden egyes momentuma megéri, mert így esélyt adok annak, hogy megismerjem magamat és azt, hogy ki is akarok lenni!

Az úton pedig eddig rengeteg új élményben volt részem. Kinyitottam a Világ felé és ÉLETET kaptam válaszul, az összes csodálatos, lélegzetelállító, és olykor sokkoló élményeivel.

Minden pillanatával szerelembe tudok esni, mert az összes az enyém. Megtanultam ezt a leckét, és megtaláltam azokat az embereket, akikre számíthatok, s ezáltal nem félek attól, ha akadály vagy nehézség elé kerülök, mert tudom, hogy ez része az életnek.

Szembenézés és elfogadás: Bulémiás vagyok!