Súlyos vereséget szenvedett a Fehérvár

Shares

A Fehérvár AV19 idegenben 8-4-re kikapott a Salzburg csapatától az osztrák jégkorongliga (EBEL) alapszakaszának csütörtöki játéknapján.

A salzburgiak támadójátéka kellően hatékony volt, így Sárpátki Tamás gólja, majd Hári János duplája csak a felzárkózáshoz volt elég a fehérváriaknak.

A 48. percben az akkor egygólos előnyben lévő házigazdák emberhátrányban is eredményesek voltak, majd bő tíz perccel a vége előtt háromra nőtt a két együttes közötti különbség.

Hirdetés

A folytatásban Hári meglőtte ugyan a harmadik gólját is, de a hajrára a Salzburg még két gólt tartogatott – a nyolcadik már üres kapus volt -, és kiütötte ellenfelét.

A sereghajtó Fehérvár tizenötödik mérkőzésén tizedszer szenvedett vereséget, gólkülönbsége 32-56.

Benoit Laporte, a Fehérvár AV19 vezetőedzője: „Annak ellenére, hogy négy gólt szereztünk ma, ami jónak mondható, sajnos a védekező játékunk nem működött jól a Salzburg ellen. Minden hibáért, amit elkövettünk, keményen megfizettünk, ahogy ezt láttuk korábban a topcsapatok ellen is. A második harmad végén és a záró játékrész elején is ott volt előttünk az egyenlítés lehetősége, de nem tudtunk élni a helyzetekkel. A végén pedig olyan hibákat követtünk el, amiket a hazaiak keményen büntettek. Többet lőttünk kapura, mind a Salzburg, de látszik, hogy megint dolgoznunk kell a hibák elkerülésén, főleg a védekező harmadban. Annak ellenére, hogy korán indultunk és sokat utaztunk, komolyabb hátrány nélkül átvészeltük az első harmadot, majd vissza is jöttünk a mérkőzésbe, de az egyéni hibákból kapott gólokat már nem tudtuk elkerülni. Holnapig a srácoknak pihenőre van szükségük, hogy Dornbirnban már frissen léphessenek pályára és három ponttal zárhassuk a hétvégi túrát.”

Hirdetés

EBEL:

EC Red Bull Salzburg (osztrák)-Fehérvár AV19 8-4 (2-1, 2-2, 4-1)
Gól: Raffl (7., 22., mindkettőt emberelőnyben), Schremp (15.), Latusa (29.), Hochkofler (48., emberhátrányban), Harris (50.), Duncan (57.), Schiechl (60., üres kapuba, emberhátrányban), ill. Sárpátki (17.), Hári (27., 31., emberelőnyben, 53.)

Forrás: fehervarav19.hu/MTI