Súlyos vereséget szenvedett a Ferencváros

Shares

kovacsicsA Ferencváros hazai pályán súlyos, 37-24-es vereséget szenvedett a macedón Vardar Szkopje együttesétől vasárnap, a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában.

A két csapat – amely már biztosan középdöntős – október 14-én, a csoportkör nyitányán 27-27-es döntetlent játszott egymással Macedóniában, így bizakodhattak az FTC-szurkolók. A vendég sztárcsapat azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket, ugyanis kedve szerint szerezte a gólokat, s bő negyedóra után már kilenc góllal vezetett. Elek Gábor dolgát nehezítette, hogy Szekeres Klárát tíz perc elteltével már kétszer is kiállították a játékvezetők.

A fordulást követően folytatódott a vendégek dominanciája, a Ferencváros erejéből csak egy-két szép akcióra futotta.

Hornyák Dóra: „Én úgy érzem, hogy elsősorban a védekezésen a múlt a mérkőzés, sajnos nagyon sok gólt kaptunk, nem tudtunk segíteni a kapusoknak és ezzel hatalmas hátrányba kerültünk. Nem tudom, hogy enne mi volt az oka, nem voltunk agresszívek, valamint buta szabálytalanságokat követtünk el, amelyek megzavartak minket. Az elején hátrányba kerültünk és már csak rohantunk az eredmény után.”

Elek Gábor: „Messze voltunk ma a valós tudásunktól, de ki kell mondani, hogy a jobbik csapat nyert, de nem szabadott volna, hogy egy ilyen hangulatú mérkőzésen ilyen nagy különbséggel kapjunk ki. Sajnos ma nem működött a védekezésünk és a kapusok sem tudták azt nyújtani, amit vártunk

Női kézilabda BL, 5. forduló

B csoport: 

FTC-Rail Cargo Hungaria – Vardar Szkopje 24-37 (12-21)
FTC: Bíró, Szikora (kapusok), Faluvégi 1, Hornyák 3, Jovanovics 4, Kovacsics 1, Lukács, Mészáros, Mód, Monori, Pena 4, Schatzl 2, Snelder 4, Szarka 3, Szekeres, Szucsánszki 2.
VARDAR: Leynaud, Pessoa (kapusok), Covic 3, Damnjanovic 1, Herrem 2, Iljina, Kmirova 1, Klikovac, Lacrabere 4, Lazovic 3, Lekics 7, Mavsar 6, Penezic 4, Radicsevics 6, Risztovszka.

Leipzig (német) – Asztrahanyocska (orosz) 30-27 (14-14)
Gól: Hubinger 9, Lang 7, Reimer 6, Minevszkaja 3, Mazzucco 2, Sturm 2, Weise 1, ill.

Az állás: 1. (és már középdöntős) Vardar Szkopje 9 pont, 2. (és már középdöntős) Ferencváros 7, 3. Asztrahanocska 2 (128-156), 4. Leipzig 2 (117-151)