Szabó László utazik Nagybecskerekre, Bácsi Péter Ulánbátorba

Shares
SONY DSC

Gulyás István, Ritter Árpád, Bacsa Péter, Puskás Tivadar és Sike András. Fotó: MBSZ

A birkózók jövő heti szerbiai európai olimpiai kvalifikációs versenyén az Európa-bajnoki bronzérmes Szabó László, míg a következő heti ulánbátori első világkvalifikációs viadalon a vb- és Eb-győztes Bácsi Péter indul a kötöttfogásúak 75 kilogrammos kategóriájában – derült ki a magyar szövetség keddi sajtótájékoztatóján.

Sike András szövetségi kapitány elmondta, a szakág több súlycsoportjában is van két megfelelő ember, így 59 és 98 kilogrammban is lesz váltás, ha nem sikerül rögtön kvótát szerezni: előbbi kategóriában Knipli Csongor Szerbiában, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos Péter Mongóliában szerepel, 98 kilogrammban Varga Ádám Nagybecskereken, a 2009-es vb-győztes Kiss Balázs Ulánbátorban indul. Mindez azt is jelenti, hogy ebben a három súlycsoportban az elmúlt években a válogatott húzóembereinek számító sportolók a második viadalon jutnak szóhoz. Ennek okai között Sike szerint a fárasztó fogyasztás is szerepel, illetve az, hogy Mongóliában nagyobb esély van a kvalifikációra, hiszen a mezőnyben már nem lesznek ott a Nagybecskereken (Zrenjanin) döntőzők, ráadásul nem kettő, hanem három hely talál gazdára. Sike ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Szerbiában indulók is remek birkózók, s jó teljesítményre képesek.

A szakember a háromversenyes sorozattól azt várja, hogy még legalább 3-4 kvótát sikerül szerezniük versenyzőinek, s abban is bízik, hogy 66 kilogrammban az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamásnak elég lesz Szerbiában birkóznia, s biztosítja riói helyét.

SONY DSC

A nőknél Gulyás István szövetségi kapitány már korábban jelezte, hogy 53 kilóban lesz csere, előbb az U23-as Eb-n harmadik Dénes Mercédesz, aztán a felnőtt Eb-n 55 kilóban bronzérmes Galambos Ramóna kap lehetőséget. A kapitány optimistán várja a versenyeket, s nem csupán az elmúlt hetek kontinensviadalain aratott sikerek okán, hanem azért is, mert a felkészülési időszakban versenyzői – közülük legtöbbször Sastin Marianna (63 kg) – több olyan birkózót is legyőztek, akik már szereztek kvótát. A tréner egy kvótát mindenképpen vár, de szerinte jó esély van arra, hogy három riói helyet gyűjtsenek be a sportolók.

Szabadfogásban Ritter Árpád szakágvezetőnek kisebb a mozgástere, mint kötöttfogású kollégájának, ám 74 kilogrammban ő is változtatni fog az első két versenyt illetően. Ebben a súlycsoportban Gulyás Zsombor és Nagy Mihály váltja majd egymást. A versenyzőként kétszeres Eb-győztes edző szerint maximálisan két kvóta megszerzésére van esély, s bízik benne, hogy már Nagybecskereken sikerül valakinek kijutnia Rióba.

A kvalifikációs sorozat harmadik, isztambuli állomásán induló csapatok összetételéről az ulánbátori verseny után döntenek.

[Customads id=646335]

Bacsa Péter
ügyvezető alelnök a sajtótájékoztatón jelezte, a célok nem változtak, továbbra is még 4-5, esetleg 6 újabb kvótát vár a szövetség a kötöttfogású Lőrincz Viktor (85 kg) eddigi egyetlen kvótája mellé.

Az alelnök a keddi eseményen Puskás Tivadar szombathelyi polgármesterrel közösen aláírta a 2017-es U23-as Eb rendezéséről a két fél közötti megállapodást. Egyúttal bejelentette, hogy az idén decemberben Budapesten sorra kerülő, 100 ezer dollár (27,5 millió forint) összdíjazású kötöttfogású klubvilágkupával egybekötve megrendezik a nem olimpiai súlycsoportok egyéni világbajnokságát is.
„Ennek a hat kategóriának idén már nem lett volna több jelentős versenye, ezért vetettük fel a vb ötletét a nemzetközi szövetségnek, mely rábólintott erre” – mondta Bacsa Péter.

(MTI)