Szabó Tünde: már több mint egymillió gyermek vesz részt naponta testnevelésórán

Shares

Szabó Tünde, 440, rózsaszínbenA mindennapos testnevelés bevezetésének eredményeként már naponta több mint 1,1 millió gyermek vesz részt naponta testnevelésórán – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, aki két általános iskolai tornatermet adott át Baranya megyében csütörtökön.

Szabó Tünde a Magyarmecskei Általános Iskola új tornatermének átadásán hangsúlyozta: a társadalom egyik legfontosabb értéke a gyermek, és minden eszközzel törekedni kell arra, hogy biztosítsák az egészséges életmód feltételeit, hogy egészséges nemzedékek nőjenek fel, egészséges fizikummal és szellemiséggel. Az államtitkár szerint ennek egyik fontos eszköze volt a mindennapos testnevelés bevezetése, amelynek eredményeként jelenleg már több mint 1,1 millió gyermek vesz részt naponta testnevelésórán – olvasható a tárca MTI-hez eljuttatott közleményében.

Azt írták: Szabó Tünde felhívta a figyelmet arra, hogy egyre kevesebb olyan település van, ahol nincsenek meg a mindennapos testnevelés feltételei. Ahogy Magyarmecskén elkészült mintegy 200 millió forintos beruházással a tornaterem, úgy az ország más részein egymás után vehetik birtokba a diákok a hasonló létesítményeket – tette hozzá.

Hirdetés

Szabó Tünde a szászvári Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felújított tornatermének átadásán az egészségtudatos életmód fontosságát kiemelve azt mondta: felmérések szerint minden sportlétesítmény-fejlesztésre költött pénz háromszoros megtakarítást eredményez az egészségügyi kiadásokban.

Közölte: a Dél-dunántúli Operatív Program keretében megvalósult, 215 millió forintos fejlesztéssel megújult az iskola 1983-ban készült tornaterme. Nagy öröm, hogy most már egyszerre három osztálynak lehet testnevelés órát tartani az intézményben – mondta.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az idei évvel bezárólag három esztendőn keresztül 18 milliárd forintot költ az állam a sportcélú beruházásra; ennek keretében zöldmezős beruházásként „24 településen épül tanuszoda és 25 új tornaterem”.

Hirdetés