Szalai Ádámról: Lemondani könnyebb, teljesíteni – kicsit nehezebb!
Divatba jött a lemondás labdarúgó „sztárjaink” között, ez most már ténykérdés. A volt hannoveri Huszti Szabolcs után most az éppen Hoffenheimben vendégszereplő Szalai Ádám is bedobta a törülközőt. A dolog pikantériáját csak fokozza, hogy Szalai úgy mondott le a válogatottságról, hogy nem is hívták…Ráadásul korábban már Egervári Sándornak is „felmondott”!
Van egy régi igazság, mely szerint „Az igazság mindig középen van!” Esetünkben ez azt is jelentheti, hogy az MLSZ, Pintér Attila és Szalai Ádám is hibázott. Nem is kicsiket. Az élre a „gazda”, az MLSZ említése kívánkozik. A nagy hatalmú szervezet ugyanis nyilvánvalóan nem a valódi megoldást kereste, amikor Pintér Attilát kinevezte szövetségi kapitánynak. Pintérnek ugyanis semmi extra kvalitása nincs ahhoz, amire a magyar labdarúgásnak valóban szüksége lenne. Ráadásul játékos pályafutása alapján sem lehet szobrot állítani neki, hiszen renitenskedéseire még nagyon sokan emlékeznek. A „rablóból lesz a legjobb pandúr” és hasonló közmondásokat pedig végképp el kellene felejteni, mert ezek a tanmesék semmire sem jók.
Szóval maradjunk abban, Pintér Attila nem kapitányként vonul majd nyugdíjba! S amennyi időt eltölt a válogatott kispadján, azt annak idején majd minden mai „nagyokos” a veszteséglistákra írja majd. Mintha semmi köze nem lett volna ahhoz, hogy éppen Pintért nevezték ki, aki akkor tette volna legjobban, ha el sem vállalja a felajánlott lehetőséget!
Remélem, nem kell bizonygatnom, hogy nem vagyok szerelmes Bölöni Lászlóba!? Tény az is, hogy a marosvásárhelyi illetőségű Bölöni magyarként (ami nem volt kimondott előny, s ma sem az Romániában!) 106-szoros román válogatott tudott lenni. Majd edzőként is számos, komoly részsikert ért el. Ám amikor közölte az MLSZ-szel, hogy itt nem tűzoltásra, hanem 6-8 éves munkára kellene berendezkedni, azonnal elálltak mellőle.
Bölöniről többen is bizonygatták nekem, hogy nem lehet őt elhozni, mert nem lehet megfizetni. S lám, bár a magyar válogatottat származása alapján feltehetően szívesebben választotta volna, most mégis a románok nemzeti együttese mellé szerződik. Nyilvánvalóan nem érzelmi alapon, hanem nagy valószínűséggel azért, mert komolyabban igényelték tőle a szakmai munkát, mint Csányi Sándor és kisegyüttese…
Szalai Ádámra visszatérve, az ilyen fiatalemberek, akik évente több százmillió forintot keresnek (okkal, ok nélkül), azok természetesen könnyen „elvarázsolódnak”. Azt is beképzelik, ami meg sem történt… Ami viszont tény: Szalai a kritikus Vb-selejtezőkön igazán nem sokat mutatott fel. Mondjuk inkább azt, hogy egy nagy nullát. És konzekvensen nem a hollandiai 1-8-ról értekeznék, (ahol ő már nem volt kerettag) hanem a bukaresti 3-0-ás vereségről. Arról a 90 percről, ahol két, szerény lövési kísérletig vergődött el az előzőleg agyba-főbe fogadkozott válogatottunk. Ahol Szalairól is bármit el lehet mondani, csak azt nem, hogy jól játszott.
Ha én lennék Szalai Ádám (de említhetném a szövegelésben hovatovább verhetetlen Dzsudzsák Balázst is!) a történtek után mély hallgatásba burkolóznék. És inkább azon lennék, hogy valóban kiemelkedő produkciókkal kápráztassam el nem csak a német, hanem a magyar szurkolókat is. Ám Szalai esetére is igaz: lemondani könnyebb, teljesíteni – egy kicsit nehezebb!
