Szalayék egy helyet javítottak összetettben

Shares

Szalay_BalazsA Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a kilencedik idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny csütörtöki, negyedik szakaszát, az összetettben pedig egyet előrelépve a 12. helyen áll.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint ezúttal a teljes táv szelektív szakasznak számított, aminek Szalay Balázs kimondottan örült.

„Szeretjük az olyan napokat, amikor a táborból rajtolunk, és oda is érkezünk meg, mert a hosszú összekötőszakaszok fárasztóak, és nincs semmi hasznuk” – mondta a pilóta.

A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kamionos kettős szerda éjszaka közúton elérte a tábort, ám mivel olyan mennyiségű laprugót senkitől sem tudott kölcsönkérni vagy vásárolni, amennyi szerdán eltörött a járművében, nem volt esélye versenykörülmények között teljesítenie a szakaszt. Csütörtökön ugyanakkor az egyik városban nagy meglepetésükre találtak egy szakszervizt, „ahol hegyekben álltak a laprugók, ráadásul fillérekért, úgyhogy rögtön vettünk nyolcat, a táborban rendbe hozzuk a kamiont, és pénteken folytatjuk a versenyt” – mondta Darázsi.

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió negyedikként ért célba a szakaszon, az összetettben pedig továbbra is ötödik.

A pénteki ötödik etap során a Remz el Quebir és Dakhla közötti 696 kilométeres távot teljesíti a mezőny.

Africa Race, 4. szakasz
Assza-Remz el Kebir (össztáv: 409,22 km, végig szelektív szakasz):

Autósok:

1. Thierry Magnaldi, Francois Borsotto (francia, Ford Buggy) 3:56:37 óra
…9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 27:21 perc hátrány

Az összetettben:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 13:06:57 ó
…12. Szalay, Bunkoczi 1:22:16 ó h.

Kamionosok:

1. Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz) 4:25:55 ó
…4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) 30:21 perc hátrány
…a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) egység nem ért célba

Az összetettben:

1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 14:16:34 ó
…5. Kovács M., Czeglédi, Ács 2:56:56 ó h.

(MTI)