Szántó Öcsi bácsi a szövegével is hengerelt

Shares
MOA_Karva150427, Szántó aláír

Szántó Imre dedikálja a MOA zászlaját. Fotó: jochapress.hu

Ismét bizonyítást nyert a tétel: ha érdekes témára van kilátás, „rámozdulnak” az érdeklődők. Így volt ez szerdán este is a szlovákiai Karva községben, ahol Szántó Imre mesteredző tartott élménybeszámolót.

A mindössze 760 lakosú, döntően magyarlakta településen már évtizede működik a magyarországi Neszmély községgel közös „Hídverő Olimpiai Baráti Kör”, amelyet annak idején a korán megboldogult Schlegel Oszkár, a Csanádi Árpád Iskola egykori igazgatója hívott életre, a Magyar Olimpiai Akadémia támogatásával. A szépszámú közönséget Duka Gábor polgármester köszöntötte. Ott volt a Baráti Kör jelenlegi elnöke, a női tornász válogatott korábbi kapitánya, Maráczi Márta is. Magyar oldalról viszont a klubtagok legtöbbje nem érkezett meg.

MOA_Karva160427, Szántó, Maráczi, DukaBalról: Maráczi Márta, Szántó Imre és Duka Gábor

 A népszerű Öcsi bácsit egyébként semmi nem zavarta, ő mondta a magáét az így is telt házat vonzott összejövetelen. Az érdeklődők éppen úgy hallhattak első számú tanítómesteréről, Szántó Csöpi bácsiról, mint a mesteredző legutóbbi élményeiről.

Szántó a teljes elismerés hangján szólt az egykori háromszoros olimpiai bajnok Papp László pozitív emberi tulajdonságairól. Az élet nagy ajándékai egyikének tartja, hogy 1987 és 1992 között  Papp Laci bácsi mellett dolgozhatott és sajátíthatta el az edzői munka alapelveit.

Kiemelten beszélt a legtehetségesebb és legszorgalmasabb tanítványról, Kovács Kokó Istvánról, akit egy évtizeden keresztül ő készített fel és akitől csak akkor váltak el útjai, amikor Kokó aláírta a profi szerződését. Öcsi bácsi ugyanis nyíltan és bárhol bevallja, az ő szíve igazándiból az amatőr ökölvívásé, a profik dolgaiba nem szól bele.

Az elmúlt napok negatív, magyar vonatkozású élményéről is szó esett. Bedák Zsoltot ugyanis laposra verették a Fülöp-szigeteken egy olyan profi Vb-döntőn, amely meccsnek nem lett volna szabad létrejönnie a két rivális nyilvánvaló tudásbeli különbsége miatt. Lelkiismeretlen emberek viszont erre a tényre fittyet hányva, összehozták a meccset, amelynek azután nagy verés lett a vége.

Örömmel számolt be arról, hogy édesapja egykori klubjában, a Ferencvárosban egy éve ismét működik az ökölvívó szakosztály, ahol mellette a felnőtt világbajnoki ezüstéremmel is rendelkező Bedák Pál dolgozik edzőként. Reméli, hogy az FTC-ben néhány év alatt felnőtt szinten is eredményes bunyósokat sikerül felnevelni.

Ami pedig a közelebbi célokat illeti, drukkol az olimpiai kvótákért még versenyben lévőknek, hogy minél többen eljuthassanak Rio de Janeiróba, a magyar színek képviselőiként.