Szárnyaló magyar judósok Skóciában

Shares

 

Ungvári Attila_judoinfoUngvári Attila arany-, Burján László pedig bronzérmet szerzett az European Open-sorozat állomásán Glasgowban. A skót városban a férfiak versenyeztek, míg a nők részére Rómában rendeztek hasonló viadalt.

A skóciai torna első napján a 60 kilogrammosok versenyében voltunk érdekeltek, méghozzá két judós révén. Majer Tibor (Közgép-Ceglédi VSE) az ausztrál Pappas ellen ipponnal nyert az első körben, ám sajnos a folytatás nem alakult ilyen jól számára, hiszen a francia Mohamedi ellen elszenvedett vereség után a vigaszágon sem tudott javítani, egy jukóval alul maradt a belga Wyns-szel szemben, így a hetedik helyen végzett.

A másik indulónk, Burján László igen elszántan küzdött ezen a napon. Előbb a lengyel Garbacik ellen nyert vazarival és jukóval, majd a szlovén Trbovc volt az áldozat, ellene jukóval győzött a Budaörsi SC judósa. Az elődöntőben egy igazi nagyágyú következett, az osztrákok olimpiai és vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok klasszisa, Ludwig Paischer, aki nagy csatában egy jukónyi különbséggel kiharcolta a döntőbe jutást, s végül meg is nyerte a viadalt.

Hirdetés

Burján László_jobbszélen_judoinfo

Burján László (jobbszélen) a bronzmeccsen keresett vigaszt, ahol szép dobásokat is bemutatva nyert, s bár a mérkőzés végigment, ez elsősorban a bírónak „köszönhető”, aki több ígéretes földharchelyzetben is hamar megszakította a küzdelmet. Erre az Európai Judo Szövetség szakkommentátora hívta fel a figyelmet, aki amúgy nagyon dicsérte a remek formában küzdő magyar versenyzőt. A huszonnyolc éves U23-as Európa-bajnok, junior-világbajnoki ezüstérmes Burján László kezd visszatérni arra a szintre, amelyen tehetségéből és tudásából fakadóan helye lenne: ebben az évben – Bukarest és Minszk után – harmadszor állhatott fel az European Open-dobogó harmadik fokára, s a világranglistán is hónapról-hónapra előre lép.

Magyar szempontból ragyogóan kezdődött a glasgow-i torna második napja is: a 81 kilogrammosok között induló Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE) legszebb napjaira emlékeztető harcossággal, akciódús judóval rukkolt elő, és sorra aratta ippongyőzelmeit. Az első fordulóban a francia Leroy, a negyeddöntőben a britek idei GP-győztese, Tom Reed, az elődöntőben pedig az izraeli Chen hajtott fejet a magyar Eb-bronzérmessel szemben.

A döntőben az oroszok Grand Slam- és Grand Prix-érmese, a négyszeres European Open-érmes Makszim Buga következett volna, ám az ellenfél sérülés miatt nem vállalta a küzdelmet, így Ceglédre kerül a glasgow-i arany. Ungvári Attilának a visszatérése óta ez az első nemzetközi győzelme, a sikerből erőt és önbizalmat meríthet a folytatáshoz.

Hirdetés

A magyarok eredményei
60 KG. 1. forduló:
Burján László–Bartlomiej Garbacik (lengyel) 7–0; Majer Tibor–Tom Pappas (ausztrál) 10–0. Negyeddöntő: Burján László–Matjaz Trbovc (szlovén) 5–0; Majer Tibor–Kamel Mohamedi (francia) 0–10. A vigaszágon: Majer Tibor–Senne Wyns (belga) 0–5. Elődöntő: Burján László–Ludwig Paischer (osztrák) 0–5. A 3. helyért: Burján László–Senne Wyns (belga) 5–0
81 KG. 1. forduló: Ungvári Attila–Aurelien Leroy (francia) 10–0. Negyeddöntő: Ungvári Attila–Tom Reed (brit) 10–0. Elődöntő: Ungvári Attila–Asaf Chen (izraeli) 10–0. Döntő: Ungvári Attila–Makszim Buga (orosz) mérkőzés nélkül 10–0

(Forrás: judoinfo.hu)