Szász Emese bronzérmes Barcelonában

Shares
Szász Emese flesstámadása ül az orosz Martinyuk mellén

Szász Emese flesstámadása ül az orosz Martinyuk mellén

Szász Emese a harmadik helyen végzett a női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyén.

A tavalyi olimpia bajnoka – aki riói sikere után először indult nemzetközi viadalon – kiemeltként a pénteki selejtezőben még nem vívott, csak a 64-es táblán kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol 15-9-re verte az ukrán színekben versenyző Dzsoan Fejbi Bezsurát, ugyanennyire az amerikai Anna van Brumment, 15-13-ra a francia Coraline Vitalis-t, majd a negyeddöntőben 15-6-ra nyert az orosz Darija Martinyuk ellen. A fináléért az észt Irina Embrichhel csapott össze, akitől 15-12-re kikapott.

„Ha nem is lelkendezem, szép eredménynek tartom ezt a bronzérmet, pláne annak tükrében, hogy milyen kevés edzéssel érkeztem ide – nyilatkozott a hazai szövetség honlapjának. – A versenyzők kedvesen fogadtak, akadt, aki csodálkozott, hogy itt vagyok, pedig én sosem állítottam ennek ellenkezőjét… Amikor pástra léptem, ugyanúgy készültem, vívtam, mint máskor. Lehet, hogy sosem fogom felfogni, hogy olimpiai bajnok vagyok…?” 

Hirdetés

A barcelonai versenyen – melyen vasárnap a csapatok lépnek pástra – 212 vívó indult.

Jól szerepelt Dósa Dániel is, aki a férfi tőrözők párizsi vk-állomásán felkerült a főtáblára, s ott két mérkőzést nyerve 16. lett a szintén 212 fős mezőnyben. Ezzel a szakág utóbbi éveinek legjobb magyar helyezését érte el.

(MTI)

Hirdetés