Szatmári Petra ezüstérmes a női ökölvívó Európa-bajnokságon

Shares

Szatmari-a-dontobenSzatmári Petra ezüstérmet nyert a 81 kilogrammos súlycsoportban a szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságon.

A magyar versenyző a kontinensviadal szerdai döntős napján a török Elif Günerivel csapott össze, és pontozásos vereséget szenvedett.

Az első menet „tapogatózással” kezdődött, majd a magyar bokszoló vitt be pontos ütéseket, bár ellenfele is talált. A folytatásban Güneri fölénybe került, s az utolsó menetben – amelyre érezhetően mindkét fél elfáradt – megőrizte előnyét. Így a török öklöző mindhárom pontozónál 40:36-ra jobbnak bizonyult, s 3-0-s, egyhangú pontozással nyert.

„Az, hogy a mérkőzés képe így alakult, annak is köszönhető, hogy Szatmárinak kevés mérkőzése volt az év második felében. Azt gondolom, hogy a második hely nagyon szép eredmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Petrának volt egy hosszabb kihagyása a nyáron egészségügyi problémája miatt” – idézi a magyar szövetség közleménye Kovács Mária vezetőedzőt, aki hozzátette. – „Bronzérmeket ígértem az Eb előtt, hát egy ezüst lett belőle, de gondolom, hogy ezt senki sem bánja. Petra előrelépett a bukaresti Eb-n szerzett bronza után. Ha problémamentesen készülhet és teljesen odaadja magát az ökölvívásnak, akkor biztos, hogy megszületik az arany is, teljessé fog válni az éremkollekciója!”

A 2013-ban ifjúsági világbajnok Szatmári eddigi legnagyobb sikerét aratta a felnőttek között, egyúttal a szófiai küldöttség egyetlen magyar érmét szerezte meg.

(MTI)