Százezerből a legjobbak a Puskás Ferenc Stadionban

Shares

atl_diák_440

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) rendezésében a diákolimpián egy héten át zajlik a legnépszerűbb sportág, az atlétika országos döntője. Több mint százezer induló diák közül a legjobbak a Puskás-stadionban mérik össze tudásukat. Az eseményt Balogh Gábor, az MDSZ elnöke, olimpiai ezüstérmes, többszörös világbajnok öttusázó, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke és Pars Krisztián, a kalapácsvetés londoni olimpiai bajnoka nyitotta meg.

A döntők már az elmúlt hétvégén megkezdődtek a budapesti Ikarus pályán a V-VI korcsoport (16-19 évesek) versenyével. Az idei évtől kezdve ez a finálé a 2007-ben elhunyt olimpia bajnok kalapácsvető, Zsivótzky Gyula emlékére a Zsivótzky-emlékverseny nevet viseli. Az eseményen részt vett a néhai bajnok fia, Zsivóczky Attila, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes tízpróbázó is.

Keddtől egész héten át igazi presztízs helyszínen, a Puskás Ferenc Stadionban versenyeznek az atléták. A keddi, legnépesebb döntőkön, a III-IV. korcsoport (10-14 évesek) közel 1000 sportolója vesz részt.

Hirdetés

Gyulai Miklós, a MASZ elnöke örömét fejezte ki és hihetetlen sikernek nevezte azt, hogy mára több, mint százezer diák indul az atlétika versenyszámaiban a diákolimpián. „Végül nem lesz mindenki atléta, de ez azt jelenti, hogy ennyien biztosan kapcsolatba kerülnek az atlétikával, és megérzik ennek a sportnak a szépségét” – mondta a MASZ elnöke.

Idén huszonhetedszer.
A Magyar Diáksportszövetség  az idei tanévben immáron 27. alkalommal hirdette meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a diákolimpiát. A felmenő rendszerben zajló versenyrendszer célja az iskolai sport tehetséggondozás, a sportágak népszerűsítése és az egészséges életmódra nevelés. A diákolimpián évről évre több mint 2000 iskolából 270 000 tanuló vesz részt.

 

Olimpiai bajnok kalapácsvetőnk, Pars Krisztián nem volt diákolimpikon, de nagyon fontosnak tartja azt, hogy tudatosuljon a fiatalokban a mindennapos mozgás: „A sport igazi célt ad az életnek. Ebben nagyon fontosak az első évek, így a diákolimpia is” – nyilatkozta a Dobó SE klasszisa.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke az esemény megnyitásakor a nap szomorú aktualitását is megemlítette. Megemlékeznek a tavaly mindössze 13 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt néhai diákolimpikonról, a nagy atléta reménységről, Kun Zitáról. Mostantól az atlétikai döntő III. korcsoportos (12-13 évesek) távolugró száma a Kun Zita emlékverseny nevet viseli, a győztes vándorserleget vehet majd át. Az eseményen jelen lesznek Kun Zita szülei is.

(Forrás: MNO.hu, fotó: MASZ)