Százhuszonhét elhunyt olimpiai bajnokra emlékeztek Farkasréten

Shares

MOB131104_koszorúz SzabóB, BorkaiZs

Halottak napja alkalmából tartottak megemlékezést a Farkasréti temető, olimpiai bajnokok tiszteletére emelt emlékfalánál, november 4-én. A MOB által rendezett ünnepségen az elhunyt olimpikonokra többek közt bajnoktársak, sportvezetők és iskolások emlékeztek.

Az ünnepségen az Olimpiai himnuszt Takács Bence szavalata követte, a fiatal előadó Máray Sándor gondolatait osztotta meg.

MOB131104_koszorúz NébaldGy

Az eseményen a MOB mellett az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága(Nébald György), a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA, Jakabházy Lászlóné), az Olimpiai Bajnokok Klubja(Magyar Zoltán, Bodnár András), az olimpiai körök és iskolák valamint a sportágak képviselői emlékeztek az egykori sportolókra.

MOB131104_Jakabházyné koszorúz

„Csak az hal meg, kit elfelejtenek” – kezdte Borkai Zsolt, aki a MOB és a MOB Hagyományőrző Bizottságának nevében köszöntötte a jelenlévőket. A MOB elnöke emlékeztetett, az 1994-ben épült emlékfalon 127 olimpiai bajnok neve olvasható. A MOB, ünnepség keretében, több mint egy évtizede emlékezik meg az elhunyt olimpikonokról, a bajnokokról, a példaképekről, hagyományosan a Halottak napja alkalmából.

MOB131104_emléktábla

„Itt, az emlékfalnál gyertyát gyújtunk elhunyt bajnokainkért, sportbarátainkért, akik a sportért éltek, dolgoztak. Lerójuk tiszteletünket nagyjaink előtt, akik dicsőséget hoztak a magyar nemzetnek, és akiktől megtanultuk az összefogást és a küzdeni tudást” – mondta Borkai Zsolt, majd emlékeztetett, a tavalyi találkozás óta az olimpiai család búcsút vett dr. Mendelényiné Ágoston Judit vívó, dr. Tuider-Temes Judit úszó, Gyarmati Dezső vízilabdázó és dr. Nagy Imre öttusázó olimpiai bajnoktól.

MOB131104_koszorúz MagyarZ, BodnárA

Az emlékfalnál a MOB nevében Borkai Zsolt elnök és Szabó Bence főtitkár, az államtitkárság részéről dr. Nébald György főosztályvezető, az Olimpiai Bajnokok Klubja részéről dr. Magyar Zoltán és dr. Bodnár András – mind olimpiai bajnokok – helyeztek el koszorút; a MOA-t dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár képviselte.  Az eseményen a több mint 30 olimpiai bajnok közt részt vett Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja is.

MOB131104_Kolonics iskola

Az olimpiai iskolák és körök részéről a Halassy Olivér, Bene Ferenc, Hajós Alfréd, Csik Ferenc, Csanádi Árpád, Lemhényi Dezső, Varjú Vilmos, Kolonics György illetve a Szentgyörgyi Albert nevét viselő iskolák, szervezetek képviselői koszorúztak.

MOB131104_Lemhényi Dezső sírjánál

 Az emlékezők Lemhényi Dezső sírjánál

A himnusz után az emlékezők együtt átsétáltak Lemhényi Dezső sírjához, ahol dr. Jakabházyné Mező Mária osztotta meg gondolatait. Az olimpiai bajnok vízilabdázó alapítója volt az Olimpiai Bajnokok Klubjának.

MOB131104_Csanádi sírja_Rabi Ferencné

Az ünnepség – özvegyének jelenlétében – dr. Csanádi Árpád sírhelyénél ért véget. A MOB korábbi főtitkárára, a sportdiplomatára, NOB egykori tagjára a róla elnevezett zuglói, Csanádi iskola igazgatója, Rabi Ferencné emlékezett, majd az eseményt a 12. osztályos Kovács Lili atléta szavalata zárta.

MOB131104_Csanádi Baráti Kör

 Csanádi Árpád síremlékénél a nevét viselő Baráti Kör tagjai

(Forrás: MOB, fotók: jochapress.hu)