Szeged: kitűnő, Veszprém: jó, FTC: közepes, Győr: elégtelen

Shares
kezi_Szeged, Bombac, 440

Dean Bombac a szegediek vezéregyénisége

Nem örülhettek maradéktalanul a kézilabdázás egyre növekvő szurkolótáborának tagjai, hiszen a hétvégi megméretéseken egy győzelem, egy döntetlen és két vereség volt a mérleg. Kovács László európai mesteredző is több ponton bírálta a magyar élcsapatokat.

Egyértelműen csak a Szeged dicsérhető, bár hozzá kell tenni, hogy a Párizsból végül vereséggel távozott Veszprém is nagyot játszott és maradandó élményben részesítette a nézőket. A Ferencvárosnál leginkább csak annak örülhetünk, hogy nagy hátrányból sikerült kiharcolni a döntetlent. A Győr viszont számomra hatalmas csalódást okozott a hazai pályán jelentős előnyről (9-4) egészen simán elvesztett erőpróbája okán.”

– Talán egyenként és egy kicsit bővebben szeretném kérni.

„A Szeged minden dicséretet megérdemel, mert behatárolt játékosállományával most már több alkalommal is kihozta magából az elérhető maximumot (28-27-re nyertek). Tették ezt Pastor mester választottai úgy, hogy csapatuk rendre nélkülözni kénytelen egyik-másik játékosát. Az irányító játékmester, Bombac óriási produkciókra képes, ő a Szeged kulcsembere, ez nem vitás. A kapusok viszont messze nem úgy teljesítenek, mint ahogyan azt várhatnánk. Mikler elengedése – szerintem – hatalmas öngól volt a szegedi vezetők részéről. A Montpellier játékosállománya alapján többre is képes lehetne, de a miértre adandó válasz legyen az ő gondjuk.”

 – Vasárnap a Ferencváros nyitotta a programot.

„Igen, méghozzá minden várakozás alatt, hiszen 8-1-re is vezetett az ellenfél. Szerintem a francia edző „elszórakozta” a meccset, a Ferencváros pedig élt a lehetőséggel, s legalább az egyik pontot sikerült elhoznia a Fleury Loiret otthonából (28-28). Az összkép azonban koránt sem megnyugtató, a zöld-fehéreknek még sokat kell javulniuk.”

– A Veszprém a félelmetesen megerősödött, új edzővel, a horvát Serdarusic-csal és az egészen más stílusban versenyzett párizsi PSG otthonában lépett pályára.

„Óriási küzdelem, hatalmas iram jellemezte a 60 percet, amelynek során a veszprémiek derekasan küzdve helytálltak (29-27-re kaptak ki). Nagy László és Zeitz továbbra sem állt rendelkezésére Xabate megbízott edzőnek. A másik oldalon Accambray nem léphetett pályára, a fiatalabbik Karabatic még az első félidőben sérülés miatt végleg kivált, bátyját pedig a 44. percben piros lappal küldték végleges pihenőre a bírók. A párizsiak erejét mutatja, hogy hiába védett sokkal jobban Alilovic, mint a másik oldalon már leginkább csak a nevéből élő Omeyer, a PSG így is meg tudta nyerni a rendkívül jelentős erőfelmérőt. Ehhez Hansen és Abalo sziporkázása mellett szükségük volt Narcisse és Barachet átlagon felüli produkciójára is. A Veszprémben egyébként most játszotta eddigi legjobb meccsét a Kielből érkezett izlandi, Aaron Palmarsson.

– A végére maradt a csattanó: a Győr hazai pályán a dán Midtjyllandtól szenvedett, súlyos vereséget (21-26).

„Bebizonyosodott, hogy a játékidő negyedét követően hiába vezet egy csapat 9-4-re, nem lehet leállni. Annál is inkább, mert a dánokat nem izgatta a nagy hátrány, újra nekifutottak és felépítették a saját játékukat. Közben kiderült, hogy rengeteget tudnak a kézilabdázásból. Így például férfiaknál is ritkán látni azt, amennyire előre olvasták a játékot. Azt, hogy éppen mi következik, szinte kívülről tudták. Ambroz edző döntései közül leginkább azt nem értettem, hogy az első félidőben legjobb játékosa, a Hollandiából „importált” Groot miért nem kapott egyetlen percet sem a második 30 perc során?”