Szeged-Szentes rangadóval kezdődik a vízilabda ob I

Shares
Pellei Frankc (Szeged) édesapja csapata ellen játszhat. Fotó: Frank Yvette/delmagyar.hu

Pellei Frank (Szeged) édesapja Pellei Balázs és testvére Kristóf csapata ellen játszhat. Fotó: Frank Yvette/delmagyar.hu

Tizenhat együttes részvételével kedden elrajtol a honi férfi vízilabda élvonalának 2016/17-es bajnoki idénye.

Igazi vízilabda csemege lesz a megyei derbi Szegeden, hiszen a két gárda nyitott medencében csap össze, amelynek mindig különleges hangulata van. Szegeden teljes a keret, de egyelőre még nem dőlt el, hogy Manhercz Krisztián szerepet kap-e. A pécsi MK-selejtezőn a csapattal volt, de nem játszott.

A Szentes alaposan átalakult, több meghatározó játékosa is távozott, azonban a Metalcom révén új névadó szponzort talált a klub.

Érdekesség, hogy mindhárom csongrád megyei csapat az A csoportba került, míg a B csoportban négy fővárosi gárda található meg.

A szezonnak a címvédő Szolnok újfent az első számú esélyesként vághat neki, de három csapat is megnehezítheti a dolgát. Mindenekelőtt a legutóbbi ezüstérmes Eger számít még favoritnak, de a bronzérmes OSC és az erre az idényre remekül erősítő, az elmúlt szezonban negyedik FTC is okkal formál igényt a dobogóra.

Ahogyan az előző szezonban, most is két, egyformán nyolcas csoportban zajlanak az alapszakasz küzdelmei, amelyeket körmérkőzéses rendszerben, oda-vissza alapon vívnak a csapatok.

A kiírás szerint december 10-én játsszák az idei utolsó fordulót, majd január 14-én folytatódnak a csatározások. Az alapetap február 4-án zárul, s február 22-től következik a középszakasz. Itt már a két csoport 1-4. helyezettjei játszanak majd egymással, míg az alsóházban az 5-8. pozícióban végzettek kapnak helyet. Mindkét nyolcasban körmeccses szisztémában két-két mérkőzést vívnak a gárdák, majd – a felsőházban április 15-től – jön a rájátszás, melynek végén a bajnoki finálé az egyik fél három sikeréig tart majd.

Az ob I első három helyezettje vehet részt a 2017/2018-as Bajnokok Ligájában, míg a 4. az Eurokupában, a második számú kontinentális sorozatban való szereplésre jogosult. Ha a Magyar Kupa idei győztese a bajnokságban az első négyben végez, ebben az esetben az 5. helyezett csapat is indulhat az Eurokupában.

A bajnokság 16. helyezettje kiesik az élvonalból, míg a 15. helyen végzett csapat két győzelemig tartó osztályozót játszik az ob I/B-s bajnokság második helyezettjével.

Az első fordulóból hat mérkőzés jut keddre, kettőt pedig szerdán játszanak.

Az E.ON férfi ob I nyitókörének programja

Kedd

A csoport:
ContiTech-Szeged-Diapolo – Metalcom-Szentes 17.00
Szolnoki Dózsa-Közgép – KSI SE 18.00
A-Híd OSC Újbuda – PVSK-Mecsek Fűszért, Nyéki Imre Uszoda, 19.30

B csoport:
RacioNet-Honvéd – PannErgy-Miskolci VLC, Kőér utca 18.00
FTC-PQS Waterpolo – UVSE, Népliget 19.00
BVSC-Zugló – Kaposvári VK, Szőnyi út 20.30

Szerda

A csoport:
VasasPlaket – Debreceni VSE, Komjádi Béla Sportuszoda 19.30

B csoport:
ZF-Eger – EBP-Tatabánya 19.00

(MTI)