Szegedi bravúr a Löwen otthonában!

Shares

Lowen_SzegedA MOL-Pick Szeged 30-24-re győzött a német Rhein-Neckar Löwen vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A Kadetten Schaffhausen öt góllal kapott ki Flensburgban.

A magyar csapat világbajnoki bronzérmes szlovén beállója, Matej Gaber betegség miatt nem utazott el Frankfurtba, ő volt a szegediek egyetlen hiányzója.

Számos hibával kezdtek a csapatok, de ebből az időszakból a vendégek jöttek ki jobban, hiszen a 11. percben már négy góllal vezettek (4-8), ezért a németek vezetőedzője, a hétfő óta az olimpiai bajnok dán válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő Nikolaj Jacobsen időt kért. Ezzel kizökkentette a szegedieket, aki több mint hét percig nem szereztek újabb gólt, ezt kihasználva a Löwen egyenlített (8-8).

Hirdetés

Juan Carlos Pastor vezetőedző is időt kért, ezután pedig a hazaiak nem tudtak betalálni több mint hét percen keresztül (8-11). A vendégek a szünetig két gólt megőriztek az előnyükből (12-14), valamivel hatékonyabb támadójátékuknak köszönhetően.

A második felvonás elején a magyar csapat tudta értékesíteni a ziccereit (12-17), és a folytatásban is magabiztosan őrizte előnyét, miközben a hazaiak tompának tűntek és pontatlanok voltak. A vendégek tíz perc alatt 7-2-es sorozatot produkáltak, amihez jelentősen hozzájárultak a spanyol kapus, José Manuel Sierra bravúros védései is.

A végjátékra nem maradtak izgalmak, mert a német bajnoki címvédő nem tudott felzárkózni, így a magyar együttes bravúros idegenbeli sikerrel zárta a csoportkört. Az szombaton derül ki, hogy a szegediek a második vagy a harmadik helyen zárnak-e.

Hirdetés

A németek legeredményesebb játékosa Hendrik Pekeler volt hat találattal.

Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője:

„Ezúttal csak elismerősen nyilatkozhatok a csapatról, végig taktikusan és jól játszottunk. Egy német ellenfél otthonában mindig nehéz nyerni, éppen ezért értékes ez a siker. Döntő volt a védekezésünk, ennek köszönhetően nyugodtan támadhattunk, így érhettük el ezt a fantasztikus eredményt.”

A nyolcaddöntő első mérkőzéseit március 22. és 26. között, a visszavágókat pedig március 29. és április 2. között rendezik.

Férfi kézilabda BL, csoportkör, 12. (utolsó) forduló, B csoport:

Rhein-Neckar Löwen (német) – MOL-Pick Szeged 24-30 (12-14)
Löwen: Appelgren, Palicka (kapusok), Baena, Ekdahl du Rietz 5, Groetzki 2, Guardiola 3, Larsen 2, Manaszkov, Pekeler 6, Petersson, Reinkind, Schmid 3, Sigurdsson 3, Steinhauser. Edző: Nikolaj Jakobsen.
Szeged: Sierra, Nagy M. (kapusok), Balogh 5, Bánhidi 6, Blazevic 1, Bodó 1, Buntic 1, Gorbok 1, Källman 7, Obranovic 3, Rodriguez Alvarez, Skube 5, Sostaric, Sunajko, Thiagus Petrus, Zubai. Edző: Juan Carlos Pastor.

A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 18 pont/13 mérkőzés, 2. MOL-Pick Szeged 17/14, 3. Rhein-Neckar Löwen) 17/14, 3. Vive Tauron Kielce (lengyel) 16/13, 5. Meskov Breszt (fehérorosz) 14/13, 6. Celje Pivovarna Lasko (szlovén) 9/13, 8. IFK Kristianstad (svéd) 8/13, 8. PPD Zagreb (horvát) 7/13

Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Az A csoport elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén a német Flensburg-Handewitt házigazdaként öt góllal legyőzte a svájci Kadetten Schaffhausen együttesét. A vendégek magyar válogatott irányítója, Császár Gábor öt gólt dobott. A Telekom Veszprém a harmadik helyen végez, amennyiben szombaton hazai pályán nem kap ki a Flensburgtól.

A csoport:

Flensburg-Handewitt (német) – Kadetten Schaffhausen (svájci) 31-26 (15-14)
Flensburg: Radivojevic 7, Glandorf 6, Toft Hansen 6, Mahe 3, Djordjic 2, Mogensen 2, Schmidt 2, Wanne 2, Andersson 1.
Schaffhausen: Pendic 9, Császár 5, Maros 4, Meister 4, Koch 2, Küttel 1, Richwein 1.

Az állás: 1. Barcelona (spanyol) 23 pont/13 mérkőzés, 2. Paris Saint-Germain (francia) 22/13, 3. Telekom Veszprém 16/13, 4. Flensburg-Handewitt 15/13, 5. THW Kiel (német) 12/13, 6. Orlen Wisla Plock (lengyel) 8/13, 7. Bjerringbro-Silkeborg (dán) 6/13, 8. Kadetten Schaffhausen 2/13

(MTI)