Székely Évától is el kell búcsúznunk

Nagyon nagy veszteség érte a magyar sportéletet Székely Éva, a Nemzet Sportolója, Helsinki olimpiai bajnok úszója távozásával. A JochaPress ötven éve, 1970-ben találkozott először Székely Évával és lányával, Gyarmati Andreával. Éva nénivel laza, de folyamatos volt a kapcsolatom.  Legutóbb éppen egy esztendeje adott hosszabb interjút telefonon, amelyet alább ismét elolvashatnak tisztelői.

Székely Éva, Gyarmati Andrea (fotó: JochaPress)

Az 1927-ben született Székely Éva önmaga egy intézmény. Elvégre túlélte a háború poklát, majd tovább úszott, egészen az 1952-es beteljesülésig, amikor is Helsinkiben megnyerte a 200 méteres mellúszás döntőjét. Közben felesége lett a később háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, Gyarmati Dezsőnek, akivel 1954-ben közösen örülhettek Andrea lányuk megszületésnek.

Az idő elröpült, Székely Éva – a Nemzet Sportolója – ma már a legidősebb ötkarikás bajnokaink közé tartozik a maga „majdnem” 92 évével (csak a két tornász aranyérmes, Keleti Ágnes (98) és Köteles Erzsébet (94)  előzi őt), hiszen április 3-án betölti ezt az évfordulót is. Nem természetes, sokkal inkább sajnálatos, hogy most már évek óta szobafogságban telnek napjai. Bár természetesen az is érdekelheti a sportkedvelőket, miként él ma, beszűkült lehetőségek közepette, de azért azt egyszerűen nem lehet megtenni, hogy ne kérdezzen rá bárki – akinek sikerül vele beszélgetnie -, miként emlékezik versenyzői pályafutására, a győzelmek idejére, s egyáltalán: sportpályafutása egészére?

– Jaj, ne is kérdezze, hiszen erre csak egyféleképpen tudok válaszolni: nagy-nagy örömmel, hiszen azok az évek életem legboldogabb időszakát jelentik! A csodálatos csillaghegyi strandon átúszkált nyári hónapok éppen olyan gyönyörű emlékek számomra, mint a helsinki olimpia magyar napjai, a tizenhat aranyérem, amelyek között ott volt az enyém is.

– A köztudatban Önről egy nagyon céltudatos valaki képe van elterjedve.

– Hát a céljaimért nagyon tudtam küzdeni, ezt senki el nem vitathatja tőlem. Már az 1936-os olimpia idején – amikor még csak kilenc éves voltam – arra az elhatározásra jutottam, hogy egyszer én is bajnok leszek. Ehhez a Csik Ferkó tiszteletére eljátszott Himnuszt kellett meghallgatnom. A nagy célok megvalósítása érdekében jártam a Damjanich utcába, a Német Birodalmi Iskolába is, ahol egyszerre három nyelvet is tanulhattam. Tizenhárom évesen indultam egy iskolai vetélkedőn, amelyen még nem vehettek részt férfiak. Ám későbbi mesterem, Sárosi Imre egy úszómesteri ruhát szerezve, mégis csak be tudott jönni. Ott figyelt fel rám, ettől kezdve készültem a kezei alatt.

– A többi már köztudott, a II. világháborút követően már 1947-ben leadta névjegyét a nemzetközi mezőnyben egy Eb-ezüstérem megszerzésével.  Az 1952-ben kiharcolt ötkarikás aranyérmet 1956-ban, Melbourne-ben egy ezüstérem követte. 1960-ban vonult vissza végleg, hogy utána edzőként is maradandót alkosson.

– A BVSC-ben majd a Ferencvárosban dolgoztam, 1966-tól Andrea felkészítése mind fontosabb lett a z életemben. Szép idők voltak ezek, jó hangulat uralkodott az uszodában, még az elkerülhetetlen rivalizálások is belefértek. Ma is szívesen emlékezem Túróczy „Pircsi” Juditra, Szentirmay Istvánra vagy éppen Lenkei Ferire, hogy csak néhányat említsek nagy hirtelen.

– Önről több könyv is megjelent, azokban majd minden megtalálható, ami Székely Évával kapcsolatosan érdekes lehet. Azért egy kérdés mégis idekívánkozik: véleménye szerint kire mondhatjuk azt, hogy ő az ideális edző?

– Ez egy meglehetősen összetett kérdés. A legfontosabb, hogy az illetőnek ne csak esze, hanem szíve is legyen! Mivel nincs két, egyforma tanítvány, ezért az edzőnek árnyalatokat is meg kell tudnia különböztetni. Az egyik gyerek csak a simogatásra fogékony, a másikat viszont olykor hátulról meg kell billenteni. Nálam természetesen a „Mesti”, Sárosi Imre a listavezető, majd utána az 1956-ban külföldre távozott Hunyadfi István jön a sorban, de mellette Bakó Jenő neve is ebbe a kategóriába tartozik. A zseniális Széchy Tamás azt is elérte, hogy tanítványai hozták a kezébe a seprűnyelet… Kiss Lászlót a nevéhez fűződő hat olimpiai első hely ténye is minősíti, ráadásul neki is volt szíve a tanítványaihoz. Széles Sándort is itt kell említenem. Ő mellúszásban egészen extrát teljesített.

– Unokájáról, Hesz Mátéról mindig szívesen beszél.

– Az én szívem továbbra is Mócié, ez tény. Más kérdés, hogy örüljön annak, ha vannak leányunokái is. A fiúk ugyanis hamarabb leválnak. Belép a képbe az első lány, az első szerelem és máris nő a távolság. Kapcsolatban vagyunk, örülök az ő hároméves kislányának is, aki már a dédunokám, de ha Móci is lány lett volna…

– Három éve gyakorlatilag nem mozdult ki a lakása falai közül. Hogyan éli meg ezt a bezártságot?

– Azt nem mondhatom, hogy örömködök, de elfogadom az adott helyzetet. Szerencsére van két, aranyos hölgy is állandóan a közelemben, akik vigyáznak rám, mindennel ellátnak. Mivel 1950 óta a környéken lakom, így majd mindenki ismer itt, az Árpád fejedelem útja közelében. Így sikerült még közelebb kerülnöm a lányomhoz. Andrea egyébként is naponta jön hozzám, a lakáscsere óta pedig csak a második házba kell átjönnie, hogy találkozhassunk.

– A köztudatban az van, hogy a mai idősek jó kapcsolattartók.   

– A legjobb barátnőm már több mint hatvan éve a Kanadában élő Gyenge Vali! Ő a legutóbbi, tavaly volt hazalátogatásakor is többször eljött hozzám, pedig annak idején nagy riválisai voltunk egymásnak. Évtizedekkel korábban rendszeresek voltak a régi BVSC-sek találkozói, amelyeken jókat beszélgettünk, nevetgéltünk. Mára sajnos, az emberek alapvetően elidegenedtek egymástól és ez nem jó! Nekem a fiatalabbak közül az „Egérke”, Egerszegi Krisztina tetszik a legjobban.

– Gyenge Valin kívül léteznek még „régiek”, akikkel kapcsolatban van?

– Nagyon leszűkültek a lehetőségeim, a kortársak szinte kivétel nélkül mind előre mentek. A szintén olimpikon Sebő Ágotát mindenképpen meg kell említenem, vele viszonylag gyakran beszélgetek telefonon. És nagyon szívesen gondolok vissza sokakra, közülük külön is kiemelném a fiatalon kedves fiút, Tumpek Gyurit és az idősebb Cseh Lacit, aki annak idején a szomszédunkban lakott és nálam kezdett el úszni.

(jochapress / Jocha Károly)