Székelyi Dániel hetedik, Olasz Anna tizedik 5 kilométeren

Shares

Szekelyi_DanielLegjobb magyarként Székelyi Dániel a hetedik helyen végzett az 5 kilométeres időfutamban az úszók hollandiai nyíltvízi Európa-bajnokságán kedden.

A hoorni viadal honlapjának beszámolója alapján a magyar versenyző – akinek ez pályafutása legjobb nemzetközi eredménye – 55:46.8 perces teljesítménnyel ért célba. A másik magyar induló, Rákos Patrik 56:28.8 perccel 13. lett.

A nőknél Olasz Anna képviselte a magyar színeket, ő a tizedik helyen zárt.

Hirdetés

„Normális, jó verseny volt, Székelyi Daninak dicséret jár, mert nagyszerűen szerepelt, de Patrik is becsülettel végigment a pályán. Ma már jobb volt a víz, majdnem húsz fokig felmelegedett, Anna is kezd vele megbarátkozni. Papp Márk ma pihent, Dani úszása és Éva vasárnapi remeklése viszont szép reményekre jogosít a csapatverseny előtt” – idézte a Magyar Úszó Szövetség közleménye Gellért Gábor szövetségi kapitányt.

Vasárnap a 10 kilométeres versenyben az olimpiai induló Risztov Éva a harmadik helyen ért célba, de utólag – bár nem úszott kevesebbet – pályatévesztés miatt kizárták a versenyből.

5 km, időfutam, férfiak, Európa-bajnok:

Hirdetés

Kiril Abrosimov (Oroszország) 54:34.3 perc
2. Federico Vanelli (Olaszország) 54:54.4
3. Caleb Hughes (Nagy-Britannia) 55:06.1
…7. SZÉKELYI DÁNIEL 55:46.8
…13. RÁKOS PATRIK 56:28.8

5 km, időfutam, nők, Európa-bajnok:

Danielle Huskisson (Nagy-Britannia) 59:46.1 perc
2. Finnia Wunram (Németország)  59:52.4
3. Sharon Van Rouwendaal (Hollandia) 59:54.9
…10. OLASZ ANNA 1:01:19.8

(MTI)