Szeles Mónika: „Apunak igaza volt – boldog lettem!”

Szeles Mónika - MTI Fotó: Kovács Tamás

Szeles Mónika – MTI Fotó: Kovács Tamás

Mosolya őszinte, kacagása lánykás, alkata modellhez hasonlítható, kézfogása karakteres, karjai vékonyak, az ember elsőre nem is érti, hogyan üthetett tinédzser korában olyan erőseket. A bemutatkozás után annyit mond, tökéletes magyarsággal: jaj, a neveket ne kérjétek számon, jó? Mónika vagyok…

A sportkedvelők közül ki nem emlékezne arra a Mónikára, aki két kézzel ütötte a tenyerest és a fonákot is, akinek remek lábmunkája volt, s akinek a bombaerős és pontos ütéseitől még a férfiak is tartottak (André Agassi: „Az ütései olyanok, mint egy gránátrobbanás. Veszélyes még a férfiakra nézve is. Aki nem hiszi, próbálja ki”).

Az utóbbi években Szeles többször is megfordult a magyar fővárosban: 2007-ben a magyar állampolgársági esküt a II. kerületben tette le. Édesapja és edzője, az 1998-ban elhunyt Szeles Károly, a Magyar Szó elismert karikaturistája volt. Ő hozta Olaszországból az első ütőt Mónikának, egy könnyűt, egy olyat, amivel Björn Borg is játszott.

– Szeles Károly hármasugró és karikaturista volt, a teniszről nem sokat tudott, de óriási halom könyvet, folyóiratot gyűjtött össze, és azokat bújta, hogy Ön sikeres legyen. Azt mondta, hogy a kulcs a térdekben van, ha jó a rugózás, a legideálisabb pontban tudja megütni a labdát. Nincsenek térdproblémái?

– Az élsport megviseli a szervezetet, nekem a térdeimmel nem, inkább a lábammal, a talpammal voltak gondjaim, néhány meccset fel is kellett adnom. Apukám szavait álmomban is hallottam, hogy még alacsonyabbra ereszkedjek, és úgy üssem meg a labdát. A meccsek után jóindulatúan mindig megjegyezte: pár ütésnél lehetett volna még alacsonyabban a súlypontod… Persze tudtam, hogy igaza van, annak ellenére, hogy ő a teniszt valóban a könyvekből tanulta, sose játszott.

– Az utóbbi években a korábbi világsztárok vagy edzőként kerültek vissza a tenisz világába, vagy szakkommentátorként. Önt miért nem látjuk a nagy tornákon, a Grand Slam-viadalokon?

– Amíg profi voltam, addig természetesen igyekeztem jelen lenni, de amikor bejelentettem, hogy felhagyok az aktív pályafutással, és befejezem, akkor döntöttem, hogy most egy másik élet kezdődik a számomra. Ami nem jelenti azt, hogy nem teniszezek, hiszen járok bemutatókra, és emellett a közeli akadémiára járó fiatal lányokkal is játszok. Egy dolog mindennap vagy minden másnap teniszezgetni, és egészen más naponta hat órán át edzeni.

– Milyennek látja a mai teniszt ahhoz viszonyítva, amilyen az 1990-es években volt?

– Furcsa, hogy akkor a tinédzsereké volt a világ, Hingis, Capriati és én is nagyon fiatalként értünk el sikereket, most pedig inkább a tapasztaltabb játékosok gyűjtik be a trófeákat, mint például az 1981-ben született Serena Williams vagy az 1982-es születésű Li Na, aki legutóbb Ausztráliában nyert Grand Slam-tornát. Serena ellen még játszottam, az utána következő generáció ellen azonban már nem, így nem is tudnám összehasonlítani a két korszakot.

– Több könyve is jelent már meg, és az idén is készül kiadni egy újat. Az írás ad lehetőséget az önkiteljesedésre?

– Mindig is nagyon szerettem írni, közel állt hozzám. Szeretem a novellákat, amelyek valamilyen téren kapcsolódnak a sporthoz. A gondolatok legtöbbször magyarul jutnak eszembe, ami annak tudható be, hogy magyar iskolába jártam és édesanyámmal is az anyanyelvemen beszélek. De a magyar mellett angolul, szerbül és franciául is jutnak eszembe dolgok. Akadémia címmel egy sorozatot írok, és az első részek már készen is vannak. A sorozat a sport napos és árnyoldalát mutatja be.

Teljes interjú a Magyar Szóban:
Cápák között, levegőben – boldogan

This entry was posted in Hírek and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.