Szellő megvédte cirkálósúlyú interkontinentális bajnoki övét

Shares

A Boksz Világszervezetnél (WBO) megvédte cirkálósúlyú interkontinentális bajnoki övét Szellő Imre, aki pénteken az amerikai Robert Hall Jr. ellen győzött a salgótarjáni Magyar Ring Gálán.

A címvédő Szellő Imre örül a győzelemnek az amerikai Robert Hall Jr. a Boksz Világszervezet (WBO) cirkálósúlyú interkontinentális bajnoki címéért rendezett ökölvívó-mérkőzés végén. MTI Fotó: Komka Péter

A gála főszervezője, Rácz Félix az MTI-nek elmondta, a két eddig veretlen ökölvívó – Szellő Imre tizennyolc, Robert Hall Jr. tizenegy győzelemmel állt a mérkőzés előtt – nagy taktikai csatát vívott. Az összecsapáson a kilencedik menetben kiütéssel győztes magyar bokszoló volt a kezdeményezőbb, de amerikai ellenfele végig keményen védekezett.

Az este folyamán a félnehézsúlyú magyar bajnoki övért Baranyi Richárd (19 győzelem, 2 vereség) és a veretlen Kis Máté (9 győzelem, 2 döntetlen) találkozott. A mérkőzésen végig utóbbi irányított és a nyolcadik menetben kiütéssel nyerte meg a csatát.

A gálán az amatőrként Európa-bajnok Bacskai Balázs hat menet után pontozással nyert tanzániai Joseph Sinkalával szemben, míg Egedi Renátó, a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoka is pontozással vert egy másik tanzániai bokszolót, Salehe Mkalekwát.

(MTI)