Szemüregcsonttörésért fél év – miért ne fellebbezne a Debrecen?

Shares

póló_Steinmetz ÁdámA Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága féléves eltiltással büntette a debreceni Vindisch Ferencet, aki a Vasas elleni bajnoki mérkőzésen súlyos sérülést okozott Steinmetz Ádámnak.

A március 1-jei Debrecen–Vasas (10-9) ob I-es mérkőzést követően a Vasas levélben fordult a Magyar Vízilabda Szövetség illetékes bizottságaihoz. A találkozón nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett Steinmetz Ádám, és megsérült a Vasas másik játékosa, Takács Bálint is.

A vízilabda-szövetség fegyelmi bizottsága kivizsgálta a történteket, s a debreceniektől Vindisch Ferencet azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő hat hónapos eltiltással büntette, Sasa Misicet pedig három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta.

Vezsenyi Péter, a fegyelmi bizottság elnöke a szövetség honlapján pénteken a következőképpen indokolta a döntéseket: „Mindkét játékos esetében megállapítható volt a szándékos ütés, de az ítéletek meghozatalakor figyelembe vettünk minden rendelkezésre álló körülményt. Vindisch Ferenc mozdulatát követően nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés következett be egy speciális játékhelyzetben, a hat hónapos eltiltást ez indokolja. Ezt a büntetést azonnal, a mai nappal meg kell kezdenie, a fellebbezési lehetőség nem érinti a végrehajtást. Természetesen élhet a fellebbezés lehetőségével, a másodfokú bizottság dönt majd ebben az esetben. Sasa Misic esetében nem lép azonnal életbe az eltiltás, ő is fellebbezhet, és ha a jogerős határozat megszületik, azt követően lép életbe a büntetés.”

A fegyelmi bizottság meghallgatta Steinmetz Ádámot és Vindisch Ferencet is, szembesítette a két játékost, és ezt követően hozta meg határozatát. Sasa Misic nem jelent meg a bizottság ülésén.

A Debrecen fellebbez.

(Forrás: mno.hu, fotó: JochaPress.hu)