Szenzációs győzelem a pazovai oroszlánbarlangban

Shares

BRSEA Békéscsaba 3-1-re nyert a Stara Pazova ellen a női röplabda CEV Kupa második fordulójában, a párharc első mérkőzésén szerdán.

Közel 150 csabai szurkoló teremtett szinte hazai hangulatot Pazovában. Remekül kezdett a BRSE. 2:7-nél időkéréssel próbálkozott a hazai szakvezető.  Mindez nem használt, hiszen tovább szárnyalt a Békéscsaba. Jó blokk teljesítmény elbizonytalanította a hazaiakat, akiket láthatóan meglepett parádézó magyar együttes. Hozta a mindig fontos első játékrészt a BRSE.

A második szettben ritmust váltottak a hazaiak. Most Sasa Nedeljkovic kényszerült időkérésre. Hatalmas tempót diktált ebben a periódusban a szerb listavezető, mely eredményeként simán nyerték az etapot.

Öldöklő küzdelmet hozott a harmadik játszma. Hol az egyik, hol pedig a másik csapat vezetett pár ponttal. Aztán dobbant a legendás csabai szív, nem volt elveszett labdát és mindig volt valaki, aki tovább tolta a vendégek szekerét. Fokozatosan húzott el a BRSE és szerzett előnyt a szettek állását tekintve.

Jöhetett a negyedik etap, ahol nem csökkentették az iramot a felek. A játékrész közepén aztán ismét ellépett a Békéscsaba. Petrenkó Brigitta szenzációs nyitássorozattal köszönt be és a kezdő feladó Tálas Zsuzsanna áttett labdái is élményszámba mentek. Megállíthatatlanul robogott a magyar bajnok a győzelem felé, amelyet Soós Nikolett ütésével szereztek meg, előnyt szerezve a visszavágóra, amelyet január 25-én rendeznek Békéscsabán.

A mezőny legeredményesebb játékosa a magyar csapat centere, Bodnár Dorottya volt 14 ponttal.

Jovo Cakovic, a Stara Pazova vezetőedzője: „Az ellenfelünk megérdemelten győzött, mert jobban és összeszedettebben játszott. Gratulálok nekik. Készülünk a visszavágóra.”

Sasa Nedeljkovic, a BRSE vezetőedzője: „Találkozott két röplabda kultúra, de a mai meccs nem ezért volt emlékezetes. Felkészültünk az ellenfélből és a második szettet leszámítva rájuk tudtuk erőltetni akaratunkat.”

Női CEV Kupa, 2. forduló (a 16 közé jutásért), 1. mérkőzés:

Jedinstvo Stara Pazova – Linamar-Békéscsaba 1-3 (-17, 12, -16, -15)

A visszavágót január 25-én rendezik Békéscsabán.