Szépített a Debrecen, növelte előnyét a címvédő

Shares

DHK_MACA Debrecen 3-1-re szépített a MAC Budapest elleni párharcban a jégkorong MOL Liga elődöntőjében, míg a címvédő DVTK Jegesmedvék 3-1-re növelte előnyét az Újpest ellen.

A feszült hangulatban kezdődő újpesti találkozón a lila-fehérektől a szlovén Andrej Hebar már 8 másodperc után a földön maradt egy kemény ütközés után. Ez azonban nem zavarta meg a házigazdát, amely hat perc alatt kétgólos előnyt harcolt ki. A miskolciak még az első húsz percben szépítettek.

„A medve nem játék” – állt a vendégszurkolók előtti molinón, és az alapszakaszgyőztes DVTK játékosai is ebben a harcos szellemben léptek jégre a folytatásban. Nagy nyomás alatt tartották az újpesti kaput, és a második harmadban 33 másodperc alatt megfordították az állást a nagy iramú találkozón. A zárófelvonásban a DVTK kétgólosra növelte előnyét, és bár a hajrában mindkét kapu többször forgott veszélyben, találatot csak a vendégek szereztek.

A debreceni összecsapás első húsz perce nem hozott gólt. A második harmadban a házigazdák szereztek vezetést, de a fővárosiak fordítottak. A hajdúságiak azonban a záró játékrészben három találattal végleg a maguk javára fordították az eredményt, így 3-1-re szépítettek a párharcban.

MOL Liga, elődöntő, negyedik mérkőzés:

Debreceni HK – MAC Budapest 4-2 (0-0, 1-2, 3-0)
Gól: Szergej Piskonov (29.), Jesse Schultz (46., emberelőnyben, 54.), Martin Saluga (60., üres kapuba),  ill. Jon Booras (34., 37., emberhátrányban)

A párharc állása: 3-1 a MAC javára.

UTE – DVTK Jegesmedvék 2-5 (2-1, 0-2, 0-2)
Gól: Pápa Márton (4.), Martin Frolik (6.), ill. Grant Toulmin (17.), Andrew Johnston (28.), Galanisz Nikandrosz (28.), Magosi Bálint (45.), Pavuk Attila (59., üres kapuba)

A párharc állása: 3-1 a DVTK javára.

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

(MTI)