Szerb címvédés a Margitszigeten

Shares

Vízilabda Eb - Aranyérmes a szerb válogatottA magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a budapesti Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 12-7-re kikapott a címvédő szerb csapattól.

A szerbek már az első negyedben 3-1-es vezetésre tettek szert, kiválóan védekeztek és támadásban is hatékonyak voltak, majd a második felvonás is az ő három góljukkal indult, így Benedek Tibor együttese bő tíz perc játék után szinte lehetetlen helyzetbe került. Az ötgólos különbség maradt a szünetig, a harmadik negyed végén azonban a Varga testvérek, Dániel, majd Dénes csodálatos góljával három gólra zárkózott fel a magyar válogatott. A zárófelvonás első két percében a szerbek két emberelőnyt gólra váltottak, ezzel eldőlt a találkozó.

A magyar csapat legutóbb 2006-ban szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet, akkor a belgrádi fináléban ugyancsak a szerbekkel szemben maradt alul.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, döntő:

MAGYARORSZÁG-SZERBIA 7-12 (1-3, 1-4, 4-2, 1-3)
Gól: Vámos 3, Erdélyi, Szivós, Varga Dániel, Varga Dénes, ill. Gocsics 3, Mandics, Filipovics 2-2, Csuk, Pijetlovics, Alekszics, Radjen, Prlajnovics