Szerdától már Rio a tét Szegeden

Shares

 Storcz Botond

Szerdától péntekig rendezik a kajakosok és kenusok első olimpiai válogatóját Szegeden, a 12 ötkarikás számból 10-ben tartják meg az első fordulót. 

Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője az MTI érdeklődésére elmondta: három plusz három kiemelt szám van, a többiben egyszerűbb a képlet, azaz az első verseny győztese 1-0-ra vezet majd, s kedvező helyzetből várhatja a június közepén sorra kerülő második válogatót, amelyen – a mostani viadallal ellentétben – már a négyesek is vízre szállnak.

Ami a kiemelt számokat illeti: női K-1 500 méteren és férfi C-2 1000 méteren a szegedi első két helyezett indul majd a jövő hétvégi, duisburgi világkupán, s amennyiben a mostani győztes ott is megelőzi riválisát – függetlenül attól, hogy hányadik helyen végez a mezőnyben -, bekerül a riói csapatba. Ugyanez érvényes a női K-1 200 méteres számra azzal a kitétellel, hogy nem lehet átfedés – azaz azonos induló – az 500 méteres számmal, ha mégis ez történik, akkor a sprintszámban is a júniusi, szegedi regatta lesz a második válogató.

A magyar kajak-kenu válogatott eddig 15 kvótát – 6 férfi kajakost, 5 női kajakost és 4 férfi kenust – szerzett az augusztusi olimpiára.

[Customads id=646335]

A fennmaradó két férfi és egy női kajakos indulási jog begyűjtésére ugyancsak a jövő héten, Duisburgban, a vk-t megelőző szerda-csütörtöki pótkvalifikációs versenyen lesz lehetőség. A férfiaknál K-1 és K-2 1000 méteren, illetve K-1 200 méteren az indulhat majd a németországi versenyen, aki most győz, feltéve, hogy korábban még nem szerzett kvótát az országnak. Storcz Botond azt mondta, a női kajakos indulási jogról még zajlik egy vita a nemzetközi szövetséggel, az ICF-fel, az ügyben néhány napon belül várható döntés.

A szerdán kezdődő versenyen mindenki ott lesz, aki számít, egyedül az olimpiai bajnok Kökény Roland hagyja ki a viadalt, kisebb sérülés miatt.

A Maty-éri pályára bárki ingyen kilátogathat, az M4 Sport csatorna pedig szerdától péntekig élőben közvetíti a verseny minden futamát. A döntők mindhárom napon 17 órakor kezdődnek.

A második válogatót június 10-12-én rendezik, ez után válik majd teljessé a riói csapat.

(MTI)