Szétlövés után győzött a Fehérvári Titánok

Shares

Titanok_FTCA jégkorong MOL Ligában idén kilencedik alkalommal játszott hosszabbítást a Fehérvári Titánok, ezúttal büntetők döntöttek. A Brassó négy góllal győzött hazai pályán, a címvédő DVTK öttel lőtt többet, mint vendéglátója, a Csíkszereda.

A Ferencvárosnál az a Budai Krisztián töltötte be a cserekapus pozícióját, aki a szezon előtt visszavonult, de az idő szűkössége miatt nem találtak másik kapust Soós László mellé, ezért reaktiválták erre a találkozóra a női válogatott edzőjét. A Fehérvár kezdte jobban a sérülések és eltiltások miatt nehéz helyzetben lévő csapatok csatáját. A hétvégén még az EBEL-kerettel túrázó, a mérkőzés napján hazaérkező Reisz Áron egy szépen kijátszott akció végén bevette az eltiltott Sevelát helyettesítő, mindössze 19 esztendős Soós László kapuját (1-0). A gólpasszt a nemrég felépült Szabó Krisztián adta.

Az 5. percben egy kontra végén Fliszár Zalán szép csel után egyenlített (1-1). A harmad derekán Jaborník szabályosan leütközte Justot, aki nehezen állt fel, de végül folytatni tudta a játékot. A helyzetekből sem volt hiány, a hazai oldalon egy Hamvai-Mazzag összjáték után védett Soós, míg a másik kapunál Szappanos durrantott mellé ziccerben.

Hirdetés

A középső játékrész az előzőnél lassabb hokival indult. A kevés játékmegszakítás miatt gyorsan elrepült a harmad fele, de a korábbinál jóval kevesebb lövést kellett védeni a kapusoknak. A 30. percben aztán Garbacz szabálytalankodott Justtal szemben, mellette Schwindt is kiült a büntetőpadra – kétperces kettős fórba került a Fehérvár. Hiába az öt a három, lassú és ötlettelen volt a Titánok játéka, a Ferencváros védelme könnyűszerrel hárította a próbálkozásokat. A büntetőpadról visszakorcsolyázó Scwindt azonnal megugrott, de Lemay védte a ziccert. A kimaradt kettős fór volt a mérkőzés első fordulópontja. A 36. percben pedig Dubek passzából Kiss Ákos a Fradinak szerzett vezetést (1-2).

Reisz Áron középső harmad végi kiállítása miatt emberelőnyben kezdhette a záró húsz percet a Ferencváros, Jereme Tendler pedig azonnal kihasználta fórt, ezzel már kettővel vezettek a zöld-fehérek (1-3). Az idén első MOL Liga meccsén védő Soós továbbra is kiválóan védett a vendégkapuban, a Kiss Ákos miatti emberhátránynál azonban ő is tehetetlennek bizonyult, a 46. percben Kyle Just egy gólra felhozta a Titánokat (2-3). Erre is volt azonban válasza Greg Lindqvist csapatának, Rafaj Attila szenzációs egyéni akció végén, Lemayt elfektetve, az alapvonal mögül húzta be a kapuba a korongot (2-4).

Ferencvárosi emberelőny következett, de Szappanosék nem tudták megszerezni az ötödik találatot, amivel végleg lezárhatták volna a mérkőzést. Ahogy a kimaradt kettős előnyből a Fradi, ebből a Fehérvár merített erőt, és szűk 70 másodperc alatt kiegyenlítettek a hazaiak. Előbb Just hozta közelebb csapatát az 53. percben (3-4), majd Hamvai oldalról, a lábak takarásából leadott lövése is Soós kapujában kötött ki (4-4).

Lendületben maradtak a Titánok, de Szappanos révén a Fradi is megszerezhette volna a három pontot. A helyzetek azonban kimaradtak, következhetett a hosszabbítás.

Az eseménydús és gólgazdag harmadik harmad izgalmai után a ráadás már mindkét részről óvatosabb játékot hozott. A Titánoknál volt többet a korong, de Rafaj és Dubek révén a Fradi volt veszélyesebb. Gól nem esett, büntetőlövések következtek.

Az első párban Just rávezetését Soós bárddal, Kiss Ákosét Lemay mamuttal védte. A másodikban Kiss Patrik és Rafaj is hibázott, ahogy Reisz és Shinkaruk is. A negyedik körben aztán Láday bombája eldöntötte a mérkőzést a hazaiak javára, mivel Sumi kihagyta a saját rávezetését.

Kóger István (vezetőedző, Fehérvári Titánok): ”Nagyon sok hiányzónk volt, ezért különösen örülök a megszerzett két pontnak. Bár az igazsághoz hozzátartozik, nem biztos, hogy megérdemeltük. Akartuk ezt a sikert, de nem játszottunk igazán jól ma este, a Ferencváros többet tett a győzelemért. A csapatom karakterét azonban jól mutatja, hogy kétgólos hátrányból is sikerült felállnunk. Egy már elvesztett meccset tudtunk visszahozni, 4-4 után domináltunk, végül büntetőkkel nyertünk. A Fradi kapusának ezúton is gratulálok a teljesítményéhez, nagy szerepe volt a vendégek pontszerzésében.”

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): ”Ha egy csapat idegenben 4-2-re vezet tíz perccel a mérkőzés vége előtt, akkor nem szabad kikapnia. A második harmad végétől jobbak voltunk, kétszer is elmentünk két góllal, végül mégis vesztesen kell távoznunk. Ennek oka, hogy nagyon sokat hibáztunk a végjátékban, eladtuk a kék vonalnál a korongokat, amikkel mi adtunk lehetőséget a Fehérvárnak az egyenlítésre. A hosszabbításban is nyerhettünk volna, de kihagytuk a helyzeteinket.”

MOL Liga:

Fehérvári Titánok – Ferencváros 5-4 (1-1, 0-1, 3-2, 0-0) – szétlövés után
Gól: Reisz Áron (1.), Kyle Just (47., emberelőnyben, 53.), Hamvai Szilárd (54.), Láday Tamás (65.), ill. Fliszár Zalán (5.), Kiss Ákos (36.), Jereme Tendler (41., emberelőnyben), Rafaj Attila (50.)

Corona Brasov – HK Beograd (szerb) 5-2 (1-1, 0-0, 4-1)
Gól: Rory Rewlik (18.), Bors Huba-Ferenc (44.), Mihály Árpád (51., 57. – mindkettő emberelőnyben), ill. David Arvay (14., emberelőnyben), Nikola Kerezovic (59.), Tomás Klempa (60., üres kapuba)

SC Csíkszereda – DVTK Jegesmedvék 1-6 (0-3, 1-1, 0-2)
Gól: Moldován Ervin (36.), ill. Magosi Bálint (10.), Galanisz Nikandrosz (13.), Sági Martin (16., 29., 45., emberelőnyben), Miskolczi Márk (45., emberelőnyben)

Forrás: jegkorongszovetseg.hu, fehervarav19.hu