Szilágyi Áron ötödik lett a világbajnokságon

Shares

Szilágyi ÁronSzilágyi Áron vereséget szenvedett a negyeddöntőben, így az ötödik helyen végzett a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében.

Az osztrák Mathias Willau, a grúz Sandro Bazadze és a német Nicolas Limbach legyőzése után Gu Bon Gillel vívott – már az éremért -, de öttusos vereséget szenvedett a 2011-ben vb-bronzérmes, 2012-ben csapatban olimpiai bajnok dél-koreai kardozótól.

Pedig az asszó első felében bejöttek az akciói, 6-3-as vezetésénél egészen könnyednek tűnt, nem sokkal később viszont mégis 6-7, majd 6-8 állt az eredményjelzőn. Az egyperces pihenőt követően Gu szerezte továbbra is a pontokat, Szilágyi több akciójába is egylámpás tust érően közbevágott. A Londonban olimpiai bajnok, tavaly, Budapesten vb-bronzérmes magyar vívó 7-13-ról – azaz egy 1-10-es szakasz után – kezdte meg a felzárkózást, ami 10-13-ig sikerült neki. Az utolsó két tust már ismét a dél-koreai adta.

Hirdetés

A vereségét követően csalódottan értékelt Szilágyi Áron:
 „Ez nem az a forma volt, amilyenre egy világbajnokságon szükség van. Bíztam benne, hogy Bazadze és Limbach legyőzése után már menni fog a vívás, de a dél-koreai elleni asszó közepén fegyelmezetlen voltam. Később már azt csináltam, amit valóban akartam, de akkor már késő volt.”

„Azt gondoltuk, hogy a grúz ellen kiszenvedett siker, és a mumusnak számító Limbach legyőzése után Gu nem lehet akadály – idézte a vívószövetség honlapja Somlai Bélát, a fegyvernem vezetőedzőjét. – Lehet, hogy ez túlságosan is megnyugtatott bennünket. A meccs egyértelműen a közepén dőlt el, ekkor Áron nem tudott ritmust váltani, és a hihetetlen fizikai adottságokkal rendelkező koreai nagyon elhúzott. Nagy teljesítmény világbajnokságon ötödiknek lenni, de azért most hiányérzetem van.”

A másik három magyar közül Decsi Tamás a 28., Gémesi Csanád a 33., Szatmári András pedig az 55. helyen zárt.

Végül az elődöntőben Nyikolaj Kovaljov 15-9-re győzte le a román Tiberiu Dolniceanut, majd a Szilágyit búcsúztató Gu Bon Gil nyert az orosz Alekszej Jakimenko ellen.

A döntőben Kovaljov 15-7-re nyert a dél-koreai kardozó ellen.

Negyeddöntő:

Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Aldo Montano (olasz) 15-12
Tiberiu Dolniceanu (román)-Max Hartung (német) 15-5
Gu Bon Gil (dél-koreai)-Szilágyi Áron 15-10
Alekszej Jakimenko-Von Vu Jung (dél-koreai) 15-14

Elődöntő:

Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-9
Gu Bon Gil (dél-koreai)-Alekszej Jakimenko (orosz) 15-12

Döntő:

Kovaljov-Gu 15-7

(MTI)