Szilágyi Liliána: „Jó, hogy elismerték Gyuri bácsiék szakmai munkáját!”

Shares

úszás_Szilágyi Liliána_MOB fotó

 Szilágyi Liliánának gratulál Fábián László, a MOB szakmai igazgatója

Az elmúlt héten Turi György szakosztályvezető vette át a Köbánya SC nevében „Az év műhelye” díjat. A 2013-ban nyújtott összteljesítménye alapján elismert úszó utánpótlásműhely egyik tehetsége Szilágyi Liliána, aki a londoni Magyar Olimpiai Csapat legfiatalabbjaként, tavaly is sikert sikerre halmozott. Az egykori ritmikus gimnasztikázónak nyitva áll a kapu az idei ifjúsági olimpia előtt is.

Turi_György2A Magyar Olimpiai Bizottság, az Utánpótlássport.hu szerkesztősége és a Decathlon sportszeráruházlánc által alapított díj átadóünnepségén Turi György mesteredző kifejtette, az ifjúsági olimpián négy lány és négy fiú, összesen nyolc magyar úszó állhat rajthoz. „Úgy gondolom, mi három versenyzőt adunk az ifi olimpiára, nagyon bízom Szilágyi Liliánában, Horváth Dávidban és Szabó Norbertben.”

úszás_Szilágyi liliána_JP„Köszönöm az edzőm bizalmát! Mindent elkövetek azért, hogy azt a eredményt érjem el, amit az edzőm és én elterveztünk. Szerdán három hétre Floridába, melegégövi edzőtáborba utazunk, majd jön néhány nemzetközi viadal és az országos bajnokság, ahol bizonyíthatok a nanjingi ifi olimpia előtt. Nekem is nagyon jó érzés, hogy elismerték Gyuri bácsiék szakmai munkáját, ez is további lendületet és megerősítést ad számomra” – fogalmazott Liliána a mob.hu megkeresésére.

A 17 éves gimnazista 8 éves korában kezdett úszni a Szabó Joe-val fémjelzett Széchy SE-ben, Gyenes Andrásnál. Legkiemelkedőbb eredményei közt junior világbajnoki ezüstérmes, ifjúsági Európa-bajnok, felnőtt Eb-ötödik. Kedevenc száma a 200 pillangó.

Liliánát erős szálak kötik a medencéhez. Nagypapája a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezső, nagynénje az ezüstérmes Gyarmati Andrea úszó, édesapja a háromszoros olimpikon úszó, dr. Szilágyi Zoltán.

úszás_Szilágyi Zoltán_JP„Úgy gondolom, Liliánát személyisége, tehetsége, testi adottságai és képességei, ereje, gyorsasága, állóképessége, mindezek együttesen predesztrinálják arra, hogy képes legyen a lehető legjobb eredményt kihozni magából. Első sportágaként ritmikus gimnasztikázott, viszonylag későn, nyolc évesen tért át az úszásra. A fizikális és mentális adottságai jók, de fiatal még, sok-sok úszókilométerre van még szüksége, és a szerencsefaktor sem elhanyagolható. A Kőbánya SC, mint szakmai háttér pedig abszolút biztosítékot jelenthet a csúcsteljesítmények eléréséhez” – magyarázta Liliána olimpikon édesapja, aki jogi diplomáját kamatoztatva a MOB Jogi és Etikai Bizottságának is tagja.

Forrás: mob.hu, fotók: Kovács Anikó, JochaPress.hu (2)