Szilágyi Lilu fél ujjpercnyire az éremtől

Shares
London, 2016. május 20. Szilágyi Liliána a 100 méteres pillangóúszás döntőjében az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 20-án. A sportoló a negyedik helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Anikó

Szilágyi Liliána a 100 méteres pillangóúszás döntője után. MTI Fotó: Kovács Anikó

Szilágyi Liliána negyedik lett a 100 méter pillangó döntőjében a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek ötödik napján, ezzel ő bizonyult a legjobb magyarnak pénteken.

A nap úszása Szilágyi Liliánáé volt, akinek ugyan a 200 a fő száma, de most százon is szépen odatette magát, rettenetesen peches volt a falnál, mindössze két századmásodperccel maradt le a dobogóról az olasz Ilaria Bianchi mögött. Mindazonáltal a mosoly megjelent az arcán, hiszen sikerült megdöntenie az országos csúcsot, ami remek teljesítmény (57.54).

Szilágyi Liliána: „Hogyne lenne hiányérzetem, két század… Sajnos, picit elfogytam a végére. Viszont megdöntöttem az országos csúcsot még így is, ami mosolygásra késztet. A kétszázon megpróbálok még erősebb lenni, és kárpótolni magam.”

100 m pillangó, Európa-bajnok:

Sarah Sjöström (Svédország) 55.89 mp
2. Jeanette Ottesen (Dánia) 56.83
3. Ilaria Bianchi (Olaszország) 57.52
4. SZILÁGYI LILIÁNA 57.54

Gyurta Gergő afféle átkötő esemény gyanánt úszta le a 800 gyorsot, hogy kondiban maradjon, ez 7. helyet ért – számára a 15 percen belüli 1500 és a vasárnapi 400 vegyes éremesélye a fontos ezen az Eb-n. Az első kipipálva, a második kutyakemény csata lesz, már elsősorban a két továbbjutós szabály miatt a kötelezően kemény reggeli úszás okán.

Gyurta Gergő: „A 800-at már tegnap reggel sem éreztem, lassú voltam ahhoz képest, amire itt lenne szükség. Mondjuk picit a 400 vegyesre koncentrálok inkább, mert ott van a legnagyobb esélyem az éremre, feltéve, ha reggel sikerült továbblépni a magyar csatából.”

800 m gyors, Európa-bajnok:

Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:42.33 p
2. Gabriele Detti (Olaszország) 7:43.52
3. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 7:47.99
…7. GYURTA GERGELY 7:54.32

[Customads id=646335]

Ami a további magyar vonatkozású döntőket illeti, a 4×100 méteres vegyes gyorsváltók finélájában ötödikként végzett a Bohus Richárd, Kozma Dominik, Sebestyén Dalma, Késely Ajna alkotta négyes, amely a selejtezőben úszotthoz képest két másodperccel jobb idővel ért célba.

Bohus Richárd: „Szerintem ez teljesen jó volt, mindenki kiúszta magát, nekem ez már nagyon fájt, de végül is örülünk, hogy ilyen időt tudtunk jönni.”

Sebestyén Dalma: „Azért maradok inkább a mellúszásnál. Persze, a gyors kell a vegyeshez, de nem képezem át magam sprinterré.”

Késely Ajna: „Elégedett vagyok ezzel az úszással és az egész mai nappal, úgy ahogy van. És ennél még csak jobb jöhet!”

 4×100 m vegyes gyorsváltó, Európa-bajnok:

Hollandia (Sebastiaan Verschuren, Ben Schwietert, Maud V.D. Meer, Ranomi Kromowidjojo) 3:23.64 p
2. Olaszország (Filippo Magnini, Luca Dotto, Erika Ferraioli, Federica Pellegrini) 3:24.55
3. Franciaország (Clement Mignon, Jeremy Stravius, Charlotte Bonnet, Anna Santamans) 3:25.49
…5. MAGYARORSZÁG (Bohus Richárd, Kozma Dominik, Sebestyén Dalma, Késely Ajna) 3:29.61

A csütörtöki aranyárt követő, relatíve csendes nap egyébként ismét az előkészítés jegyében zajlott: Cseh László például újfent befoglalta a 4-es pályát 100 pillangón, rendkívül magabiztos úszással – itt sajnos Pulai Bencére még újabb kemény hetek várnak, hiszen 10. lett, de négy tizedre volt a riói szinttől.

Cseh László: „Jó volt, holnap pedig még gyorsabb leszek, ebben biztos vagyok.”

Pulai Bence: „Az eleje jó volt megint, de a második ötvenen még mindig nem tudtam úgy megindulni, ahogy szerettem volna. Még van másfél hónapom a kvótaszerzésre, ez alatt dolgozni kell azon, hogy a vége is jó legyen.”

Férfi 200 háton Balog Gábor két ocsmány köhögés közben lett döntős 7. idővel – Berlinben bronzérmes lett ezen a távon –, Földházi Dávid viszont a reggeli csata áldozata lett, melynek során mind a négy magyar a tízben zárt, de csak a két legjobb mehetett tovább, ő pedig kiúszta magát a továbbjutás (és a riói kvóta megőrzése) érdekében, élete legjobbjával megnyerte a komplett előfutamot, estére viszont elfogyott, és tizedikként zárt.

Balog Gábor: „Nem volt jobb, mint reggel, és a köhögésem sem jobb. De nem lépek vissza, nem lenne fair senkivel szemben, ha már egyszer elindultam, és most is úsztam, illik végig mennem.”

Földházi Dávid: „Délelőtt a négy magyar miatt muszáj volt beletenni mindent, hogy meglegyen a továbbjutás. Sajnos, ez azért sokat kivett belőlem. Azért remélem, tudom tartani a helyemet, és mehetek Rióba.”

Délelőtt elsősorban Kapás Boglárkára figyeltünk, aki a 800 gyors és a 4×200-as gyorsváltó megnyerésének másnapján, frissen és fiatalosan egy 1500-at kellett végigszántson, ehhez képest jobb időt ment, mint a szám esélyesének számító spanyol Mireia Belmonte, és elsőként került a szombati fináléba. Juhász Adél is kitett magáért, ő a hatodik legjobb idővel finalista.

Kapás Boglárka: „Azért a közepe nem esett annyira jól a tegnapi 800 és 4×200-as gyorsváltó kombó után, de az idő teljesen jó, sőt, meggyőződésem volt, hogy Belmonte sokkal jobbat fog úszni nálam. Ez szép meccs lesz holnap.”

Forrás: MTI/MÚSZ