Szivics akár távozhat is Diósgyőrből?

Shares

foci_Szivics TomiszlavTeljes diósgyőri karrierjének végét is jelentheti, ha Szivics Tomiszláv féléves büntetését érvényben hagyja az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága. Ilyen hosszú szankció esetében már alapvetően minimális lenne az esély, hogy bárki mellett is kitartsanak, hiszen egyáltalán nem dolgozhatna a csapattal egy fél szezonon át.

Ráadásul úgy hírlik, hogy az edző szerződésében van olyan pont, amely alapján eltiltás esetén következmények nélkül megválhatnak tőle – írja a csakfoci.hu.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a Fellebbviteli Bizottság döntése alapvetően befolyásolhatja Szivics Tomiszláv helyzetét Diósgyőrben. Egyelőre egyébként nincs döntés arról, hogy mikor tárgyalják újra az edző ügyét – aki képviselője segítségével fellebbezett a döntés ellen –, de akár már most csütörtökön sor kerülhet erre. Egyelőre az sem dőlt el, hogy a meglévő iratok, felvételek alapján döntenek majd Szivics sorsáról, vagy esetleg meghallgatják őt és az ügyvédjét – előbbire is lehetősége van ugyanis a bizottságnak.

Hirdetés

Mint ismert, az edzőt fél évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, amit azt jelenti, hogy nem csak a meccseken nem lehet ott, hanem edzést sem tarthat, azaz teljesen ellehetetlenül a munkavégzése. Szivics azzal sem lenne előbbre, ha mondjuk jelentősen csökkentenék – feleznék vagy harmadolnák – az eltiltás mértékét, hiszen a felkészülést így sem tudná végigcsinálni, így alighanem ebben az esetben is másra kellene bízni a csapatot.

(Forrás: csakfoci.hu)