Szobrászkodás helyett országjárás jutott Kovács Péternek

Kovács Péter_Nemzeti SportA felmentése után már nem voltak illúziói Kovács Péternek, az U19-es fiú kézilabda-válogatott korábbi kapitányának, így higgadtan vette tudomásul, amikor a múlt heti elnökségi ülésen nem hosszabbították meg a megbízatását. Sajnálja, hogy az akadémián nem taníthatja fiatalokat, de örül, hogy segítőként számítanak a munkájára – írja az utanpotlassport.hu.

A mérsékelt eredménnyel, tizedik hellyel végződő augusztusi hazai rendezésű U19-es fiú kézilabda-világbajnokság után kurtán-furcsán felmentették szövetségi kapitányi kinevezése alól Kovács Pétert. Mivel öt nappal később amúgy is lejárt volna szerződése, ez alaposan meglepte őt, nem beszélve arról, hogy egyúttal a balatonboglári akadémián végzendő munkájára sem tartottak igényt.

A múlt heti elnökségi ülésen – amelyre egy nappal előtte még meghívót sem kapott –meghallgatták beszámolóját, majd a helyére kinevezték Csoknyai Istvánt. Ahogy fogalmaztak, Kovács munkájára más területen számítanak. Többek között erről is kérdeztük a 323-szoros válogatott átlövőt.

– Azután, hogy korábban felmentették az utánpótlás-válogatottal és az akadémiával kapcsolatos kötelezettségei alól, voltak illúziói a múlt heti elnökségi ülés előtt?

– Nem. Aligha gondolhattam, hogy az augusztusban hozott döntésükkel ellentétesen határoznak most, hiszen akkor a kettő közül valamelyiknek helytelennek kellene lennie. Benyújtottam írásban a beszámolót, szóban kiegészítettem. A döntés közlésekor elmondták, nem kizárólag engem terhel a felelősség, mindenkinek megvan a maga része, hibája a világbajnoki szereplésben.

– Elhangzott, más munkakörben számítanak Önre. Pontosan mi ez?

– Amikor az utánpótlás-válogatottakkal dolgozó edzők elfoglaltak, és nem tudják ellátni az teendőiket Bogláron, besegítek helyettük. Emellett feladatom lesz a tehetségek felkutatása, a nemzetközi kapcsolattartás az akadémia részére és az EHF-IHF-szakanyagok összegyűjtése is.

– Ahhoz képest, hogy szívügyének tekintette az balatonboglári munkáját, ez sovány vigasznak tűnik.Mocsai Lajos intelmez

– Nézze, aki edző, az pontosan tudja, mit jelent az, amikor augusztus végén felmondanak neki: kihúzták a lábam alól a talajt. Ilyenkor már nem lehet állást találni. Nagy köszönettel tartozom Mocsai Lajosnak, aki ezt a mentőövet nyújtotta felém, hiszen így mégiscsak dolgozhatok, és pénz keresek. Hozzáteszem, az elnökség sem volt ellenséges. Ugyanakkor továbbra sem értem, miért hozták korábban azt a szabályt, hogy az akadémián csak olyan szakember végezhet munkát, aki valamelyik válogatottat is vezeti. Tudom, ez van érvényben, de nem értem, miért.

– Boncolgassuk kicsit, miért is végzett válogatottunk a tizedik helyen, hiszen ez nyilvánvalóan meghatározta az ön sorsát is.

– Talán a legnagyobb hiba az volt, hogy túlértékeltük a csapatot. Én magam is. Tavasszal Romániában játszottunk tornán, ahol megvertük a házigazdákat és a franciákat is. Mivel úgy gondoltam, ők a világ élvonalába tartoznak, azt hittem, mi is jók vagyunk. A világbajnokságon aztán valóban mögöttünk végeztek, de hát mi sem túlzottan elöl. A vébé előtt összesen öt hetet tudtunk együtt készülni: amikor elkezdtük játszani az edzőmérkőzéseket, nyilvánvalóvá váltak a hibák. Taktikailag és technikailag, támadásban és védekezésben egyaránt jelentős a lemaradásunk. Próbáltunk dolgozni ezen, de nem lehetett ennyit javulni, a tizedik hely realitás. Nagy gondnak tartom, hogy év közben hihetetlen versenyterhelésnek tették ki a játékosokat. Volt olyan, aki hét meg kilenc meccset is játszott két hét alatt a bajnokságban. Pedig ebben korban a játékos képzésén kellene legyen a hangsúly. Ehhez képest agyonnyert mérkőzések után azt hihették, minden rendben van. Összességében, mivel ifjúsági világversenyről beszélünk, az egyik legfőbb cél az állapotfelmérés kellett volna, hogy legyen, ami alapján megtudhatjuk, hol tartunk a nemzetközi élmezőnyhöz képest. Szerintem ennek ismeretében kellene megtervezni az további munkát.

– Ez a szakmai rész, de úgy tudjuk, kapitány és csapat között nem volt felhőtlen a viszony.

– Annyi helyről hallom ezt, pedig kérdem én: miről is beszélünk? Ahol emberek dolgoznak együtt, törvényszerűen adódnak konfliktusok. Márpedig nekem nem barátnak kellett lennem, hanem edzőnek. Közösségben vannak normák, amiket be kell tartani. Próbáltam következetes és következetesen szigorú lenni, ami néhányuknak nem ízlett. Ha az egyik oldalról úgymond rugdalnak, a másikról simogatnak, könnyű engem rossz színben feltüntetni, kívülről pedig jónak lenni.

– Ki volt a „simogató oldal”?

– Barátnő, szülő, klubedző, nem tudom. Ezek a vélemények sem nekem jöttek, csak hallottam róluk. Előfordult, hogy az egyik játékos apja felhívta a szövetséget – amolyan kisebb lázadásfélét keltve – mondván, a gyerek ezt nem bírja, már a világbajnokságon sem akar részt venni.

– Ilyen előfordulhat?

– Úgy tűnik… Ebben az a furcsa, hogy a szövetség részéről engem senki sem védett meg. Márpedig, ha alkalmazottad van, akkor azt támogatni kell, ameddig lehet. Összességében nem gondolnám, hogy arról van szó, adott volt a szupercsapat, hülye edzővel a kispadon.

– Így visszanézve, csinálna valamit másképp?

– Persze, le is írtam a beszámolóban, hogy szerintem miben hibáztam, tudom, pár dolgot másként kellett volna tennem. Akár személyi változtatásokat végre kellett volna hajtanom. Csak az a baj, míg én felemeltem a kezemet, tessék, itt rontottam, másoknál nem tapasztaltam hasonlót. Akár visszagondolva a világbajnokságra: minden mérkőzés után leülünk beszélni, kérdeztem a srácokat, hogy érzik, mi volt a baj? És olyat soha senki sem mondott, hogy ebben vagy abban hibázott volna. A németek elleni, tizenhét gólos vereség után se. Akkor is csak a sablonszöveget hallhattam, azaz, hogy hátul bizonytalanok voltunk, ezért elöl sem sikerültek a támadások.

– Egyetlen játékos sem?

– A csapat pozitív személyiségei nem voltak hangadók, márpedig akárhogy is nézzük, mindig ők viszik valamilyen irányba az adott közösséget.

– Önnek pedig következik az akadémiai „részmunka”.

(Forrás: utanpotlassport.hu, fotók: Nemzeti Sport, JochaPress.hu)

This entry was posted in Blog and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.