Szolnokon nyert a Ferencváros

Shares

A címvédő Szolnok elveszítette veretlenségét a férfi vízilabda ob I-ben, miután az alapszakasz utolsó fordulójában otthon két góllal kikapott az FTC-től.

Vogel Soma remekül védett a ferencvárosi kapuban. MTI Fotó: Bugány János

Testvér-párharc. Mindazonáltal, hogy csoportelsőségről döntő csúcsrangadót játszott a Tisza-parton a Szolnok a Ferencvárossal, a két csapat mellett a Jansik-testvérpár is újra farkasszemet nézett egymással.

Nos, a mérkőzést a vendéglátó szolnokiak kezdték jobban, előbb Milan Alekszics, majd a csapatkapitány, Zivko Gocics zörgette meg a fővárosiak hálóját, mindketten akcióból. Varga Zsolt tanítványai azonban nem hagyták elhúzni a hazaiakat, Jaksics révén zárkózott a Fradi, nem sokkal később pedig Jansik Szilárd ejtett Nagy Viktor kapujába. Younger és Mitrovics jóvoltából gyors gólváltás következett, majd a végére maradt még egy hazai dupla, Alekszics és Csuk találataival 5-3 állt a szolnoki Vízilabda Aréna eredményjelzőjén az első játékrész után.

Hirdetés

Ami pedig a hangulatot illeti, parázslott a lelátón, a parton, és a vízben egyaránt – a játéktér szélén az edzők reklamálásért kaptak sárgát, míg a játékosok a medencében harcoltak foggal-körömmel az alapszakasz-győzelemért. És ahogyan azt az ifjabb Jansik fivér ígérte, valóban nekiestek a Szolnoknak, csak a második negyedig kellett várni a Fradi-rohamra. Varga Dénes előnyben értékesített találatával és Madaras Norbert triplájával meglépett 7-5-re az FTC, miközben a túloldalon Cseh Sándor hálóőrt cserélt, Nagy Viktort Kardos Gergely váltotta a szolnoki kapuban.

A ferencvárosi gyors ott folytatta, ahol a nagyszünet előtt abbahagyta, Stefan Mitrovics fórgóljával már hárommal ment a vendégegyüttes, ám a szerb klasszis találatát már nem hagyta megválaszolatlanul a Cseh-csapat. Akárcsak Varga Dénes későbbi megúszásgóljára, úgy a Mitrovics találatra is Aaron Younger felelt. Kiegyenlített küzdelemben potyogtak a gólok, még kettő itt is, és még kettő ott is, a hazaiaknál újfent Younger valamint Gocics, míg a vendégeknél Varga Dénes és Nikics volt eredményes, 9-11.

Izgalmasnak ígérkezett a fordulatokban gazdag rangadó utolsó felvonása is, hiszen a döntés a negyedik negyedre maradt. A címvédő Zalánki Gergő találatával egyre zárkózott, ám Nikics góljával újra kettő volt a különbség. A találkozó a hajrában kezdett eldőlni, két perccel a lefújás előtt Prlainovics ötméteresével ismét egy gól volt a Fradi előnye, a csoportelsőséget azonban háromgólos győzelem esetén hódíthatták volna el, a végére azonban közte kettő maradt – de a visszavágás sikerült, miként azt Jansik Szilárd is megjósolta!

Hirdetés

E.ON férfi ob I, alapszakasz, 14. (utolsó) forduló:

A csoport:

Szolnoki Dózsa – FTC-PQS Waterpolo 11-13 (5-3, 0-4, 4-4, 2-2)
Gól: Younger 4, Gocics 2, Aleksics 2, Zalánki G., Csuk, Prlainovics, ill. Madaras N. 3, Varga Dénes 2, Mitrovics 2, Nikics 2, Jaksics 2, Jansik Sz., Varga Dániel.

MKB-Euroleasing-BVSC – VasasPlaket 9-8
Kaposvári VK-Debreceni VSE 9-9
AVUS Szombathely-UVSE 9-4

A végeredmény:
1.  Szolnoki Dózsa              14 13   –   1   225-89  39 pont
2.  FTC-PQS Waterpolo           14 13   –   1   234-91  39
3.  MKB-Euroleasing-BVSC        14  8   1   5  146-123  25
4.  Debreceni VSE               14  5   2   7  135-159  17
5.  Kaposvári VK                14  5   1   8  105-157  16
6.  VasasPlaket                 14  4   3   7  107-152  15
7.  AVUS Szombathely            14  3   –  11  114-192   9
8.  UVSE                        14  1   1  12   86-189   4

Nagy csatában nyert az Eger!

Az alapszakaszt a mérkőzéstől függetlenül korábban megnyerte már a B-csoportban az Eger, így nem ez volt a tétje a felek hevesi ütközetének. A meccs ugyanis azt volt hivatott eldönteni, hány pont lesz közöttük a felsőházban, és ha esetleg találkoznak a későbbiekben, hány pontról indul kettejük párharca.

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője: „Azt kaptam, amit vártam: nagy küzdelem, nem feltétlen magas színvonal, sok hiba. Küzdöttünk, voltak olyan periódusok, amikor úgy éreztem, nincs bennük elég erő – hogy honnan jött aztán, nem tudom, de nagyon örülök neki.”

Tóth László, az OSC vezetőedzője: „Jó meccs volt, a végjátékot rontottuk el. Vezettünk, majd túl könnyen adtunk nekik egy kiállítást, majd kiszámítható helyzetből kaptunk gólt. Tudtuk, hogy nüanszokon múlhat majd – jobb védekezéssel esélyünk lett volna a győzelemre. Az utolsó góljukat nem értettem, nem engedhetünk el így embert. Sajnos így sikerült, az utolsó két perc hibái sokba kerültek.”

A középszakaszban a két csoport 1-4. helyezettjei a felső-, 5-8. helyezettjei pedig az alsóházban szerepelnek. Az együttesek az alapszakasz mérkőzésein szerzett összes pontjukat magukkal viszik, a lőtt és kapott gólokat viszont törlik.

A középszakaszban nyolc fordulót rendeznek, a végeredmény alapján következhet majd a bajnoki rájátszás, amelyben a legjobb négy folytatja az érmekért. A középszakasz legjobbja a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik.

B csoport:

ZF-Eger – A-Híd OSC-Újbuda 8-7 (1-2, 3-2, 2-1, 2-2)
Gól: Lőrincz 2, Hárai 2, Angyal, Rasovics, Kovács Gerő, Bedő, ill. Brguljan 2, Erdélyi 2, Salamon, Kovács Gábor, Ubovics.

Metalcom-Szentes – EBP Tatabánya 8-8
RacioNet-Honvéd – PVSK Mecsek-Füszért 9-9
ContiTech Szeged-Diapolo – PannErgy-Miskolci VC 5-18

A végeredmény:
1.  ZF-Eger                     14 13   1   –   175-77  40 pont
2.  A-Híd OSC-Újbuda            14 11   –   3   153-83  33
3.  PannErgy-Miskolci VC        14  8   2   4   138-97  26
4.  RacioNet-Honvéd             14  7   2   5  125-117  23
5.  PVSK Mecsek-Füszért         14  5   2   7  114-118  17
6.  Metalcom-Szentes            14  4   1   9  105-141  13
7.  EBP Tatabánya               14  3   2   9   93-133  11
8.  ContiTech Szeged-Diapolo    14  –   –  14   60-197   0

Középszakasz, 1. forduló:

Február 24., szombat

16:00, Szolnoki Dózsa – RacioNet-Honvéd
19:00, A-Híd OSC-Újbuda – BVSC-Zugló

Február 25., vasárnap

17:00, FTC-PQS Waterpolo – PannErgy-Miskolci VC

Február 26., hétfő

20:00, ZF-Eger – Debreceni VSE

Forrás: MTI/waterpolo.hu