Szujó Dorka mindent vitt a Kanyó Éva Kupán

Shares
Szujó Dorka

Szujó Dorka nyert összetettben és gerendán is

A tornászok leány utánpótlás országos bajnokságán az ifiknél a békéscsabai Szujó Dorka szerepelt a legjobban, aki ezzel megnyerte a Kanyó Éva Kupát.

Az utolsó szerig izgalmakat tartogatott a leány utánpótlás országos bajnokság a budapesti Tornacsarnokban. A bajnokság azért is volt különösen fontos a lányoknak, mert az ifiknél a Kanyó Éva kupáért is versenyeztek. Szujó Dorka, Jakab Noémi és Molnár Csenge szoros versenyben küzdött, de Katona Barbara, Dorka csapattársa ezúttal nem állhatott dobogóra.

Szujó Dorka 51.300 ponttal mindent vitt, és ez azt jelentette, hogy az aranyérem mellé, a fényesen ragyogó Kanyó Éva kupát is átvehette, amelyet Rózsa György, Kanyó Éva férje, televíziós személyiség, a MATSZ egykori elnöke adott át. Jakab Noémi 50.900 ponttal ezüstérmes lett, míg Molnár Csenge 49.400-al a harmadikként szerepelt.

A kadetteknél a biztos első háromba várt Postás lányok kerültek az élre, ráadásul holtverseny is kialakult. Bácskay Csenge és Székely Zója 48.900 ponttal holtversenyben osztoztak az első helyen, Schermann Bianka 48.700-al harmadik lett.

A serdülőknél két korosztályban hirdettek eredményt. A 2002-2004-es korosztályban összetettben az első lett Makovics Mirtill 47.300 ponttal, őt követte a dobogón Szujó Hanna 45.500 és Van der Sluis-Badics Charlotte 43.100-al.

A 2005-2006-os korosztályban a serdülőknél összetettben aranyérmes Szmirnov Anna lett 42.200 ponttal, ezüstérmes Peresztegi Nóra 41.700-al, bronzérmes pedig Osbáth Flóra 400.200 ponttal lett.

A szerenkénti döntőkben, mindhárom korosztályban a várakozásnak megfelelően, magabiztosan szerepeltek a tornászok. 

Az ifiknél Szujó Dorka aranyérmes lett gerendán 13.600 ponttal, és ezzel elnyerte a Kanyó Éva Kupát. Ráadásul még egy aranyérmet is szerzett a felemáskorlát döntőjében, 13.100 ponttal. Az ifiknél ugrásban Molnár Csenge volt a legjobb 13.150 ponttal aranyérmes lett, talajon pedig Jakab Noémi 13.500-al állhatott a dobogó legfelső fokára. 

A kadet szerenkénti döntőkben a Postás SE lány tornászai gyűjtötték be az aranyérmeket. Ugrásnál holtverseny volt, Schermann Bianka és Bácskay Csenge 12.650 ponttal osztoztak az első helyen. Ugyanakkor Schermann Bianka triplázott, gerenda gyakorlatával aranyérmet szerzett 12.800 ponttal és talajon is ő volt a legjobb 13.400-al.

Felemáskorláton Székely Zója 12.700 ponttal nyerte a szerenkénti döntőt.
A serdülő korosztály szerenkénti döntőiben négy különböző versenyző szerzett aranyérmet. Ugrásban a veszprémi Gesztesi Lili 12.200, felemáskorláton a dunaújvárosi Makovics Mirtill 10.500, gerendán a békéscsabai Szujó Hanna 11.500, míg talajon a szintén dunaújvárosi Van der Sluis-Badics Charlotte 12.100 ponttal volt a legjobb.

A zárónapon Szujó Dorka, a TC Békéscsaba versenyzője Rózsa Csillától, Kanyó Éva lányától vehette át a kupát. Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke pedig elismerően szólt a kétnapos versenyről.

Dr. Magyar Zoltán – MATSZ, elnök: „Bámulatos hogy a legkisebb lányok is olyan nehéz elemeket csinálnak meg, mondjuk talajon, mint a nagyok, büszke vagyok rájuk. A vidéki klubokban is tudják ki az a Kanyó Éva, és ezzel a kupával is az a célunk, hogy méltó módon emlékezzünk a tragikusan fiatalon távozott világklasszis tornászunkra. Ez az országos bajnokság gyakorlatilag ma már egy emlékverseny, és ez így van jól.”

Szujó Dorka: „Hatalmas megtiszteltetés nekem, hogy átvehettem a Kanyó Éva Kupát, óriási büszkeséggel tölt el. Persze az aranyérem is fontos, és nagyon izgultam, hogy le ne maradjak az első helyről. Szombaton a korlátom volt a legjobb, de gerendán és talajon is rontottam, aminek igazából nem tudom az okát.”

Rózsa György: „Minden tiszteletem a Magyar Torna Szövetségé és Dr. Magyar Zoltáné, hogy így ápolja a feleségem, Kanyó Éva emlékét. Bámulatos, hogy a fiatal tornász lányok, akik nem is láthatták Évát aktív tornászként, őt tekintik példaképnek. Még ma is vannak olyan elemek, amelyket csak Éva tudott precízen kivitelezni, főleg gerendán. Büszkeséggel tölt el, hogy itt lehetek Csilla lányunkkal együtt.”

Rózsa Csilla – balettművész, koreográfus: „Fantasztikus érzés úgy megérkezni erre a versenyre, hogy itt minden tornász édesanyám emléke előtt tiszteleg. Két napja figyelem a tornász lányokat, a teljesítményüket, hihetetlen milyen nehéz gyakorlatokat tudnak precízen kivitelezni. Bár én nem lettem tornász, de a balettban megtaláltam mindazt, amit az anyutól örökölt szerencsés géneknek köszönhettem. Örömmel adtam át a kupát Szujó Dorkának, aki előtt még nagyon sok van, és már most kimagasló sikereket ér el.”

LEÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Ifjúsági, egyéni összetett a Kanyó Éva Kupáért
1. Szujó Dorka – TC Békéscsaba 51.300 pont
2. Jakab Noémi – Dunaferr SE 50.900
3. Molnár Csenge – FTC 49.400

Kadett, egyéni összetett
1. Bácskay Csenge – Postás SE 48.900
Székely Zója – Postás SE 48.900
3. Schermann Bianka – Postás SE 48.700

Serdülő, egyéni összetett 2002-2004 korosztály
1. Makovics Mirtill – Dunaferr SE 47.300
2. Szujó Hanna – TC Békéscsaba 45.500
3. Van der Sluis-Badics Charlotte – Dunaferr SE 43.100

Serdülő, egyéni összetett 2005-2006 korosztály
1. Szmirnov Anna – KSI SE 42.200
2. Peresztegi Nóra – Postás SE 41.700
3. Osbáth Flóra – Delfin SI SE 40.200