Szuper Levente: Széthúzás van a magyar jégkorongsportban!

Shares

Szuper Levente_Szent Korona RádióSzuper Levente szerint egyetlen szakmai érv sincs a jégkorong MOL Liga bővítése ellen; a Vasas szakosztályvezetője magyaros széthúzást lát abban, hogy klubját nem vették fel a hazai bajnokságba, de az ügyet nem hagyja annyiban, a szövetség elé viszi. A válogatottban a vb-n remeklő kapus Rich Chernomaz kapitány hosszú távú szerződtetése mellett van, miközben maga még nem döntött, folytassa-e? Minderről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.

„Megdöbbentem az elutasításon, mert nem vagyunk még olyan szinten a magyar jégkorongban, hogy megengedhessük magunknak a hazai bajnokságba jelentkező új klubok félrepöckölését. Több mint 25 éve vagyok a magyar hokiban, 33 évesen kellett megtapasztalnom azt a széthúzást, amikor magyar szavazza ki a magyart, miközben minél többen lennénk, annál erősebbek vagyunk. Nyilván sokaknak csípi a szemét, hogy nyíltan beszélek, de így neveltek” – mondta Szuper Levente.

„A-csoportról álmodozunk válogatott szinten, miközben a hazai ligában van négy-öt csapatunk, s amikor újak jelentkeznek, azokat a bent lévők elutasítják. Hála istennek a Debrecennek talán adnak lehetőséget, ha a Vasastól el is zárkóztak. Látom, kik tesznek keresztbe nekünk, de nem kezdek személyeskedni, téma lesz az ügy a szövetségben is, mert nem kis felháborodást kelt. A döntés meghozatala óta egyetlen szakmai érvet sem hallottam a kizárásunk mellett: mondjanak, akkor elfogadom. Ha nem sikerül idén, akkor sem adjuk fel, a Vasas-hoki nem fog elsorvadni, építkezünk tovább” – szögezte le a Vasas-vezető.

Szuper hozzáfűzte: „Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar jégkorong nem egy irányba tart: sok ember felelős döntést hozott, miközben nem mérte fel a következményeit. Lehet a saját érdekeinket nézni, de utána ezzel el kell számolni, utána ilyen klubvezetők ne beszéljenek a magyar hoki érdekeiről!”

„Legalább 15 játékos várja a döntést a MOL Ligáról, hogy a Vasasban folytathassa. Neveket nem akarok mondani, senkit nem hoznék kellemetlen helyzetbe. Elképzelhető, hogy ezért is blokkolják egyesek a Vasas liga-indulását: de ha valaki valahonnan el akar menni? Aztán ott az utánpótlásunk, 250 gyerek. Feltöltsem velük egy másik egyesület csapatát, ez volna a cél? U-vonalon sem túl rózsás különben a helyzet: jelentkeztünk az osztrák EBEL U-18-ba, megteremtettük a feltételeket, biztattak, aztán tegnap levélben kértek az osztrákok elnézést, hogy csak két csapatot vesznek fel” – mondta el a válogatott vb-bronzot nyerő kapusa.

Szuper Levente ragaszkodna a szövetségi kapitányhoz: „Szerintem nagyon szépen csillog az a vb-bronz a realitásokat figyelembe véve. Elfogult vagyok Chernomaz személyével, hisz megadta nekem az esélyt a vb-n a védésre, amivel nagy rizikót vállalt. Nagyon szimpatikus a hosszú távú gondolkodása, nagyon jó, merész döntéseket hozott posztokon, válogatásnál egyaránt: én a szerződtetését támogatom. Hogy rám számíthat-e a következő vb-n? Bárcsak ott tartanék, hogy tisztán látok, miközben temérdek feladatom van a Vasasnál, a tanulmányaimban és ott a család is. Összecsúszott a magánélet és a karrier, nem látok még tisztán ebben.”

Forrás: Digi Sport Reggeli Start, fotó: Szent Korona Rádió