Szuperdöntőt ér a kötelező győzelem

Shares
Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu

Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu

Amennyiben a magyar női vízilabda-válogatott kedden a papírformának megfelelően legyőzi a vendég franciákat, akkor biztosítja helyét a sorozat júniusi, sanghaji Szuperdöntőjében.

Bíró Attila Európa-bajnok csapata novemberben, felforgatott összeállításban is tízgólos győzelmet (16-6) aratott Lille-ben, így nem valószínű, hogy a margitszigeti 33-as medencében nagy meglepetés születne, még úgy sem, hogy a riói olimpián az All Star-csapatba beválasztott Bujka Barbara és Keszthelyi Rita sem játszhat kisebb sérülése miatt. A siker azt jelentené, hogy a gárda legrosszabb esetben is a két európai csoport jobbik másodikjaként bejut a kínai fináléba, azonban a szövetségi kapitány a csoportelsőségre hajt.

„Nem lebecsülve a franciákat, mi sokkal inkább már az olaszországi mérkőzésre készülünk – idézte a szövetség hivatalos honlapja Bíró Attilát. – Az ellenük készülő taktikát gyakoroljuk majd az edzéseken, hiszen nincs sok időnk együtt készülni, minden lehetőséget meg kell ragadnunk.”

A franciák elleni világliga-meccs 13-as csapata:
Doroszlai Vanda (BVSC), Kasó Orsolya (Dunaújváros) – kapusok
Czigány Dóra, Csabai Dóra, Szücs Gabriella (UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (Eger) – mezőnyjátékosok

Női világliga európai selejtező:

A B csoport eddigi eredményei:
Olaszország-Franciaország 14-4
Franciaország-Magyarország 6-16
Magyarország-Olaszország 10-10 – ötméteresekkel 3-1
kedden játsszák:
Magyarország-Franciaország 18.30
március 28.:
Franciaország-Olaszország
április 18.:
Olaszország-Magyarország

A csoport állása:
1. Magyarország 5 pont
2. Olaszország 4
3. Franciaország 0

A csoport:
1. Görögország 4 pont
2. Oroszország 3
3. Hollandia 2

A világliga nyolccsapatos Szuperdöntőjébe Európából a két selejtezőcsoport győztese, illetve a jobb második kerül.

(MTI)

hunfraplakat