Tagged: Elekes Csilla

Kántor Anikó: fél évszázad után, mindig csak előre!

A nagy rohanásban nem minden évfordulóról sikerül megemlékeznünk. Szerencsére most időben értesültem egy abszolút kerek évfordulóról. Mivel az ünnepelt – Kántor Anikó – nem szégyelli a korát, így elárulhatjuk, hogy március 26-án ünnepli az 50. születésnapját.

Szabó-Jacques Melinda: Imádom Magyarországot!

A Vasas SC egykori válogatott játékosának, Szabó Melindának a pályafutását egy hullámvasúthoz is hasonlíthatjuk. „Mela” ugyanis előbb a röplabdával barátkozott, hogy azután sikerrel térjen át a kézilabdázásra. Hazai pályafutása csúcsa az 1996-os, atlantai olimpián való részvétel lett volna, ebben azonban gyarló emberi számítások megakadályozták.

Nyári Zsuzsa alig várja, hogy nyugdíjasként hazajöhessen!

A magyar női kézilabdázás egyik legnagyobb sikere az 1982-es, magyarországi rendezésű világbajnoksághoz kötődik. Az akkori nemzeti együttes – amelyet Csík János irányított – egészen a második helyig menetelt, miután többek között a Szovjetunió végül világbajnoki címet nyert együttesét is sikerült legyőzniük.

Kiss Évát kilopták Brémába, ezért nem jöhetett haza!

Bizony sokkal ritkábban lehet hallani Kiss Éváról, a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legjobb magyar női kézilabdázójáról, mint amit megérdemelne. Éppen ezért csak gratulálni lehet a Magyar Hírlapnak, hogy kollégájuk felkereste őt kérdéseivel és írt egy hiánypótló...