Tagged: Hegedűs Csaba

Rovnyai János, aki kétszer tért vissza a túlpartról

Rovnyai János, aki kétszer tért vissza a túlpartról

A Magyar Birkózó Szövetség Hagyományőrző Bizottsága sorozatot indított, melynek célja a korábbi évtizedek markáns egyéniségeinek bemutatása. Ez alkalommal az 1951-ben született Rovnyai Jánost, Európa-bajnoki arany- és ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes nehézsúlyú versenyzőt mutatja be.

Varga János: Simicskó Istvánnak nagyon sokat köszönhetünk!

Varga János: Simicskó Istvánnak nagyon sokat köszönhetünk!

Szombaton ünnepélyes külsőségek között bonyolították le a Tüzér utcai csarnokban a tavaly újjászervezett birkózó szakosztály első, hivatalos versenyét a Honvéd Kupáért, amely egyben kötött- és szabadfogású válogató is volt. Az eseményen megjelent Simicskó István...

Guricsné Pásztor Erzsébet világbajnok: Álmomban sem gondoltam arra…

Guricsné Pásztor Erzsébet világbajnok: Álmomban sem gondoltam arra…

Fél évszázad nagyon nagy idő. Márpedig már ötven évnél több is eltelt azóta, hogy a magyar kispályás női kézilabda válogatott megszerezte a sportág mindmáig egyetlen világbajnoki aranyérmét.

Német költségen, magyar színekben – emlékezés a 115 éve született Keresztes Lajosra

Német költségen, magyar színekben – emlékezés a 115 éve született Keresztes Lajosra

Keresztes Lajos legeredményesebb tanítványával, a kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánnal (Fotó: jochapress.hu – archív) A közelmúltban, egészen pontosan április 30-án volt 115 esztendeje, hogy az 1928-as, amszterdami olimpia könnyűsúlyú, kötöttfogású birkózó bajnoka, Keresztes Lajos...

Senki nem ígérte Hegedüs Csabának, hogy életfogytiglan csak veled!

Senki nem ígérte Hegedüs Csabának, hogy életfogytiglan csak veled!

Az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok Komáromi Tibor is az ellenzéket erősítette Nehezen törődik bele a Magyar Birkózó Szövetséget 23 évig irányító dr. Hegedüs Csaba és támogatói köre abba, hogy az elnökválasztó közgyűlésen a küldöttek...

Legsikeresebb birkózóink döntő többsége Hegedüs távozását akarta

Legsikeresebb birkózóink döntő többsége Hegedüs távozását akarta

Klinga Lászlót megdöbbentette az újságírók tájékozatlansága Nehezen törődik bele a Magyar Birkózó Szövetséget 23 évig irányító dr. Hegedüs Csaba és támogatói köre abba, hogy az elnökválasztó közgyűlésen a küldöttek jelentős többséggel, 70-55-ös szavazati aránnyal...

Kocsis Ferenc: Elegem lett abból, hogy a magyar birkózás egyenlő Hegedüs Csabával!

Kocsis Ferenc: Elegem lett abból, hogy a magyar birkózás egyenlő Hegedüs Csabával!

Többen is szóvá tették a magyar birkózás ügyét a szívükön viselők közül, hogy a holnap, január 30-án esedékes elnökválasztó közgyűlést megelőzően szívesen hallanák az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Kocsis Ferenc véleményét is. Mivel a...

Kovács Tamás gondolatai a birkózók elnökválasztása elé

Kovács Tamás gondolatai a birkózók elnökválasztása elé

“Az elmúlt hetekben a jochapress.hu kitűnő interjúkat készített a birkózó sportban kialakult helyzetről, a mostani vezetéssel, valamint az ellenzék tagjaival, a hétvégi elnökválasztás előtt.

Kovács István soha nem ütközött Hegedüs Csabával!

Kovács István soha nem ütközött Hegedüs Csabával!

Üde színfoltot jelent Kovács István személye a Magyar Birkózó Szövetség pénteken esedékes elnökválasztási közgyűlését megelőző adok-kapokban. A mindmáig egyetlen magyar szabadfogású világbajnok ugyanis állítja: soha, semmilyen ütközése nem volt a jelenlegi elnökkel, az olimpiai...

Gedó Gyögy: Számtalanszor elmondtam, kié a 100. olimpiai aranyérem

Gedó Gyögy: Számtalanszor elmondtam, kié a 100. olimpiai aranyérem

Ritkán lehet érdemben olvasni Gedó Györgyről, az 1972-es, müncheni olimpia papírsúlyú ökölvívó bajnokáról. Pedig ő több sportággal kapcsolatosan is érdekes dolgokat tud mondani. Ez alkalommal az „eredetivel”, az ökölvívással kezdtük a beszélgetést.

Növényi Norbert: Bízom Hegedüs Csabában, hogy okult a történtekből!

Növényi Norbert: Bízom Hegedüs Csabában, hogy okult a történtekből!

Ha valahol, hát a birkózó társadalomban zajló események kapcsán tényleg el lehet mondani: áll a bál! Nyilatkozatok minden mennyiségben, fókuszban a január 30-án esedékes elnökválasztó közgyűlés. A jochapress.hu ez alkalommal Növényi Norbert olimpiai bajnokot...

Klinga László: Igaz, amit Varga János állít Hegedüs Csabáról!

Klinga László: Igaz, amit Varga János állít Hegedüs Csabáról!

Egyenesen megdöbbentő volt hallani Varga Jánostól, hogy a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, dr. Hegedüs Csaba az elmúlt évtizedek során majd mindenkit megalázott. Pedig akik ismerik ezt a galamblelkű olimpiai-, világ- és Európa-bajnokot, azok tudják:...