Tagged: Kozmann György

Új cselgáncsterem a Csík Ferenc Iskolában

Új sportlétesítménnyel gazdagodott a budapesti Csík Ferenc Általános és Középiskola. A 80 négyzetméteres cselgáncsterem átadásán résztvevő diákokat, pedagógusokat, vendégeket, sportolókat többek között Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár köszöntötte.

Hámori Jenő neve is felkerült a dicsőségtáblára

A Magyar Sport Napja és az egyetemi Pázmány-nap alkalmából az ELTE könyvtárának épületében, az ELTE és a BEAC szervezésében ünnepélyes keretek között megnyitották pénteken a „BEAC – Az elsők” sporttörténeti kiállítást.

Koszorúzás és emlékezés Papp László 90. születésnapján

Születésének 90. évfordulója alkalmából családtagok, tisztelők, sportolók és sportvezetők közösen emlékeztek március 25-én a róla elnevezett Arénában a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóra. Az emlékműnél Riskó Géza, a MOB Média Bizottságának elnöke mondott beszédet. Az...

Kozmann György a Kolonics Alapítvány új elnöke

Kolonics György egykori párja, a kétszeres olimpia bronzérmes, többszörös világbajnok Kozmann György lett a legendás kenusról elnevezett alapítvány kuratóriumi elnöke. Az eddigi elnök, Angyal Zoltán továbbra is tevékeny tagja marad a kuratóriumnak.

Szeptemberben harmadszor is Atomfutás Pakson

Jobbról: Kovács Antal, Ungvári Miklós, Kovács Kokó István Harmadszor dördül el a startpisztoly az Atomfutás rajtjánál szeptember 6-án, a tizenkét utcai futótáv mellett BrutálAtom versenyszámot és ötven kilométeren országos bajnokságot is rendeznek – hangzott el...