Tagged: Nagy József

Széles Sándor parkoló pályán vesztegel

Két olimpiai bajnoki címben is jócskán részvényes Széles Sándor, aki Gyurta Dániel londoni győzelme mellett Risztov Éva ugyanott megszerzett aranyérmében is „benne van”. Jelenleg mégis munkanélküli. A JochaPress.hu meglátogatta az influenzából felépülőben lévő mestert.

Gyurta Dániel: visszamegyek oda, ahol egyszer már voltam

Nagy a csend Gyurta Dániel körül, mióta az olimpiát követően edzőt váltott. A Magyar Úszó Szövetség keddi, szponzori rendezvényén viszont készségesen állt kérdéseink elé: mi változott az edzőváltás óta? Megdöntheti-e még saját egyéni csúcsát 200...

Két öttusázó a forradalom áldozatai között

Az 1956-os forradalom érintette a társadalom minden rétegét, így a sportot is. A szabadságharc sportoló mártírjai között felülreprezentált a magyarországi kialakulásának körülményei miatt eleve „rendszeridegen” öttusa, mégpedig a hivatástudata, embersége okán áldozattá vált Hegedüs István,...

Gyurta papa megfenyegette Hargitay Andrást

Hargitay András úszókapitány nem tagadja: személyesen ő akadályozza meg Gyurta Gergely decemberi rövid pályás vb-szereplését abban a számban, amelyben Rióban, nagymedencében ő volt a legjobb magyar.

Sportembereink a forradalomban is helytálltak

Ha Balczó András megjelenik valahol, annak nagyon fontos oka van. Csütörtök délután a Testnevelési Egyetem kertjében koszorúzta meg Hegedüs Istvánnak, az öttusasport hősi halottjának szobrát.

Széles Sándor: Nem ezt érdemeltem Gyurta Danitól!

Újra az érdeklődés középpontjába került Gyurta Dániel. A Rióban nagyon szerényen szerepelt londoni olimpiai bajnok ugyanis edzőcserére készül. A Kanadából hazatért, az olimpiai- és világbajnok Mike Barrowman révén sikeres edzővel, Nagy Józseffel tárgyal. De mit...