Tagged: Széles Sándor

Miért hagyta ott az úszókat Csurka Gergely?

Ismeretes, Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke nem jelölte a szervezet sajtófőnökét, Csurka Gergelyt a vizes sportokat tömörítő világszövetség (FINA) sajtóbizottságába, amelynek egyébként 2010 óta a tagja. Így Csurka tizenhárom év munka után lemondott.

Csapattársa edzőjét tiltotta ki a Dagályból

Hosszú Katinka saját csapattársa edzőjét tiltotta ki a vizes világbajnokságra épített Duna Arénából. Kalaus Valter az Iron Aquatics versenyzője, tagja a csapat februárban világcsúcsot javított 4×100-as mix (két nő, két férfi tagja van) gyorsváltónak. Kalaus...

Széles Sándor parkoló pályán vesztegel

Két olimpiai bajnoki címben is jócskán részvényes Széles Sándor, aki Gyurta Dániel londoni győzelme mellett Risztov Éva ugyanott megszerzett aranyérmében is „benne van”. Jelenleg mégis munkanélküli. A JochaPress.hu meglátogatta az influenzából felépülőben lévő mestert.

Bienerth Gusztáv tempóhátrányban

Egyre csökken a hatalma és befolyása Bienerth Gusztávnak, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) januárban megválasztott elnökének. A jelentős politikai hátszéllel érkezett elnök egymásután veszíti el pozícióit, a júliusi vizes világbajnokság előkészítésében pedig csupán epizódszerep jut...

Hosszú Katinka nem kér Széles Sándorból

Partvonalra szorult Széles Sándor, mióta londoni olimpiai bajnok tanítványa, Gyurta Dániel másik edzőhöz igazolt. Nem csoda, hogy az edző levélben kért segítséget Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól.

Gyurta papa megfenyegette Hargitay Andrást

Hargitay András úszókapitány nem tagadja: személyesen ő akadályozza meg Gyurta Gergely decemberi rövid pályás vb-szereplését abban a számban, amelyben Rióban, nagymedencében ő volt a legjobb magyar.