Takács Tamara és Takács Kincső is duplázott

Shares
kopasz-takacs

Kopasz Bálint és Takács Tamara. Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ

A kajakos Takács Tamara és a kenus Devecseriné Takács Kincső pénteki, egyesbeli győzelme után szombaton párosban is győzni tudott a kajak-kenusok első Európa- és világbajnoki válogatóján, Szegeden.

Takács Tamara 500 méteren duplázott, ezúttal vasasos klubtársával, Vad Ninettával nyert, legyőzve a két olimpiai bajnok, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina duóját, akik ötödikként értek célba a döntőben.

„Nem volt olyan edzés, olyan pálya, sőt olyan húzás se, ami ne sikerült volna Tamival. Az a jó vele, hogy úgy tudunk evezni, mintha egyesben ülnénk a hajóban. Azt hiszem, ez a legnagyobb erényünk” – mondta Vad Ninetta.

Hirdetés

„A tegnapi győzelmemből sokat merítettem, és abból is, hogy Ninettával bízunk egymásban. Fejben ott voltunk, sikerült kiadni magunkból, amit tudunk, ennek köszönhető ez a siker” – tett hozzá Takács Tamara.

A kenusok hasonló számában a pénteken 200 méter egyesben első Takács Kincső győri csapattársával, Balla Virággal aratott papírforma-győzelmet úgy, hogy még a második helyezett egységre is több mint öt másodpercet vertek.

„Egyre jobban megyünk párosban, egyre jobb időket tudunk evezni és ami nagyon fontos, élvezzük is a versenyzést” – mondta Balla Virág, aki bízik benne, hogy az Európa-bajnokságon erős ellenfelekkel szemben már sikerül 1:55 körüli időt elérni.

„Örülök neki, hogy ismét sikerült két perc alá betenni az időnket, ráadásul úgy kell felépíteni a pályánkat, úgy kell koncentrálnunk a jobb és jobb időkre, hogy egyedül vagyunk. Ha jött volna valaki a végén, akkor talán most is jobbat mehettünk volna” – tette hozzá Devecseriné Takács Kincső.

A férfi kenu kettesek 1000 méteres számában Vasbányai Henriknek nem sikerült megismételnie pénteki, egyesbeli sikerét, Kiss Tamással alkotott párosuk harmadikként ért célba. Az első helyet Vasbányai korábbi párostársa, Mike Róbert és új versenyzőtársa, Korisánszky Dávid szerezte meg, szinte végig vezetve.

„Bár kívülről úgy tűnhetett, könnyednek egyáltalán nem mondanám ezt a döntőt. Az edzőink előzetesen azt kérték, hogy a rajtot gyorsítsuk, erre figyeltem leginkább. Az elején kilőttünk, s egy-két indítás kellett csak ahhoz, hogy tartsuk az előnyt” – mesélt Korisánszky Dávid a taktikáról.

„Koris hozta ezt a döntőt, mert én a riói olimpia óta mélyre kerültem lelkileg, nagyon nehéz volt visszajönni. Nem gondoltam, hogy ilyen fölényesen tudunk győzni, örülök, hogy van számom, amire készülök, és az Európa-bajnokságon meg tudjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek” – tette hozzá Mike Róbert.

A délelőtt talán legizgalmasabb döntője a férfi kajakpárosok 1000 méteres futama volt, amelyben sokáig úgy tűnt, rajt-cél győzelmet arat a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, valamint Bárdfalvi Márk, de az utolsó métereken meglepte őket a honvédos Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert, akik a hajrában gyakorlatilag állva hagyták a vetélytársaikat.

„Hufi áthúzott a holtpontokon, így ennek köszönhetően a végén könnyebb volt, csak nyomtuk és nem figyeltünk semmi másra” – mondta Ilyés Róbert.

„Menet közben kivettem a részem, így az utolsó kétszázra maradt erőnk. Akkor azt gondoltam, hogy gyerünk, fickósan, mindent bele, indítottunk egy hatalmas hajrát és sikerült megnyernünk a versenyt” – tette hozzá Hufnágel Tibor.

A vasárnapig tartó, Maty-éri verseny a július 14-16-án sorra kerülő plovdivi Eb-re és az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat.

A mostani verseny egyik érdekessége, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeznek, hogy elkerüljék az időjárásból fakadó pályaelőnyöket, ez szombaton abszolút indokolt is volt, mivel nagyon erős szél fújt a pályán.

Férfiak

K-2 1000 m:
1. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (BHSE) 3:14.029 p
2. Kammerer Zoltán, Bárdfalvi Márk (Graboplast Győr, Vasas) 3:14.298
3. Kugler Attila, Pauman Dániel (Közgép SE, UTE) 3:14.898

C-2 1000 m:
1. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE) 3:35.593
2. Sarudi Pál, Fekete Ádám (Közgép SE, UTE) 3:36.809
3. Vasbányai Henrik, Kiss Tamás (KSI SE, Csepeli KKE) 3:38.147

Nők

K-2 500 m:
1. Takács Tamara, Vad Ninetta (Vasas) 1:41.080
2. Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika (BHSE, Démász Szeged) 1:41.349
3. Hagymási Réka, Bodonyi Dóra (BHSE, Közgép SE) 1:43.841

C-2 500 m:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 1:57.791
2. Lakatos Zsanett, Molnár Csenge (UTE, Démász Szeged) 2:02.891
3. Nagy Bianka, Bragato Giada (Démász Szeged, Tiszaújvárosi KKSE) 2:04.576

Magabiztos győzelmek a nyitónapi egyes versenyekben

Pénteken a K-1 500 méteren győztes Takács Tamara a finisben volt erős, és utasította maga mögé a 200-as specialista Lucz Dórát, valamint az 1000 méteren világbajnok Medveczky Erikát.

Az algyői Kopasz Bálint 3:31 perces időt „csónakázott” K-1 1000 méteren, a végén szinte teljesen kiengedett.

Férfi C-1 1000 méteren Vasbányai Henrik győzött, mögötte korábbi párostársa, Varga Dávid és Bodonyi András zárt a dobogón.

Kétszáz méteren a kenusoknál Hajdu Jonatán és Devecseriné Takács Kincső aratott magabiztos győzelmet, a férfi kajakosoknál pedig a győri Horváth Bence diadalmaskodott Tótka Sándor és Molnár Péter előtt.

Férfiak

K-1 1000 m:
1. Kopasz Bálint (Algyő) 3:31.748 p
2. Ceiner Benjámin (BHSE) 3:32.948
3. Noé Bálint (BHSE) 3:33.663

K-1 200 m:
1. Horváth Bence (Graboplast Győr) 33.897 mp
2. Tótka Sándor (UTE) 34.167
3. Molnár Péter (BHSE) 34.659

C-1 1000 m:
1. Vasbányai Henrik (KSI SE) 3:52.219 p
2. Varga Dávid (Graboplast Győr) 3:52.858
3. Bodonyi András Dávid (Démász Szeged) 3:53.565

C-1 200 m:
1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 39.417 mp
2. Korisánszky Dávid (KSI SE) 40.225
3. Lantos Ádám (Graboplast Győr) 40.971

Nők

K-1 500 m:
1. Takács Tamara (Vasas) 1:49.061 p
2. Lucz Dóra (UTE) 1:49.222
3. Medveczky Erika (Démász Szeged) 1:49.584

C-1 200 m:
1. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 46.639 mp
2. Balla Virág (Graboplast Győr) 47.154
3. Lakatos Zsanett (UTE) 48.301

Forrás: MKKSZ/MTI