Takács Tamás mesterhármasa a Nyíregyháza Spartacus ellen

Shares
A nyíregyházi Volodimir Ovszijenko kapus (b) és Szalai Vilmos (k), jobbra a debreceni Takács Tamás. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A nyíregyházi Volodimir Ovszijenko kapus (b) és Szalai Vilmos (k), jobbra a debreceni Takács Tamás. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Debrecen 5-0-ra legyőzte a harmadosztályú Nyíregyházát a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének keddi visszavágóján, így kettős sikerrel jutott a legjobb négy közé.

Az idegenbeli első mérkőzést 2-1-re megnyerő Debrecen a visszavágó 16. percében a nyíregyházi kapus hibáját kihasználva előnybe került, ezzel tulajdonképpen eldöntötte a párharcot.

A Diósgyőrből szerződtetett Takács Tamás később még a szünet előtt és után is betalált, majd mesterhármasát követően Tisza Tibor és a szerb Ognjen Delmic tette fölényessé a DVSC sikerét.

Hirdetés

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője: – Egy nagyon szép győzelmet sikerült aratni. Nem elégedetünk volna meg simán egy továbbjutással, mindenképpen nyerni szerettünk volna. A Nyíregyháza jól futballozott, viszont nekünk is szépen sikerültek a támadásaink, gólokat lőttünk és összességében azt mondhatom, jó mérkőzést láthattak a szurkolók. Ami a télen szerződtetett, és ma három gólt szerző Takács Tamást, valamint a szintén új igazolást – aki szintén eredményesnek bizonyult – Ognjen Djelmicet illeti, azért vannak itt, mert jó játékosnak tartjuk őket és számítunk rájuk. Reméljük, továbbra is tudják segíteni a csapatot a sikeres szereplésben.

Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője: – Gratulálok a Debrecennek. Nagy különbség volt a két csapat között tudásban. Nincs más dolgom, mint meghajtanom a fejem az ellenfél előtt. Sokkal jobbak voltak nálunk. Egy illúzió szertefoszlott, ugyanis sokszor mondogatták, hogy a Szpari kerete elsőosztályú. Ha valaki ért a futballhoz, mosolyog ezeken. Ma bebizonyosodott, hogy ez koránt sincs így. Most már csak a bajnokságra fogunk koncentrálni.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:

DVSC-TEVA – Nyíregyháza Spartacus (III. osztályú) 5-0 (2-0)
Gól: Takács Tamás (16., 37., 51.), Tisza Tibor (71.), Ognjen Delmic (85.)

Továbbjutott: a Debrecen, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.