Takácsné Giba Márta világbajnok: Jó kis csapata van a Ferencvárosnak!
Nyakunkon a következő, hazai rendezésű világverseny: december 7-én kezdetét veszi a női kézilabdázók Európa-bajnoksága, amely magyar-horvát közös rendezésben kerül lebonyolításra. A jochapress.hu szeret emlékezni és emlékeztetni a sportág korábbi nagy sikereire. Ezért keres fel minél többeket a sportág eddigi egyetlen világbajnoki címét 1965-ben kiharcolt magyar női válogatott még élő tagjai közül. Takácsné Giba Márta (71) is a fiatalabb generációt képviseli ebben a társaságban. Szívesen vállalta az emlékező beszélgetést.
„Életem nagy dobása volt – vágott a közepébe Márta -, amikor 2006-ban nyugdíjba mentem és feladva a pesti lakhatásunkat, a Lánchídtól 35 kilométernyire fekvő Inárcsra költöztünk. Óriási, 350 négyszögöles telkünk van, amely a vételkor még lucernával volt beültetve. Nagy naivan azt hittük, hogy hamar kiirtjuk, de mivel minden egyes növényt gyökerestül kellett kihúzni, így egy év is ráment a „honfoglalásra”. Azóta szisztematikus kertépítés folyik – a fenyőket különösen szeretjük.”
– Ez az idilli alaphelyzet igazán örvendetes, de feltehetően egy eseményekben változatos élet van az inárcsi időszak előtt?
„Az Attila utcai – ma Gyulai Istvánról elnevezett – általánosba jártam a XX. kerületben. Nem felejtem el szóba hozni, Pista egyidős volt velem, édesanyja pedig hat évig tanított zongorázni. Szóval éveken keresztül tornászgattam a suliban, benne voltam a kerületi, majd a budapesti versenyeken indult csapatban. Lehettem tizenkét éves, amikor jött a fordulat. Ugyanis a testnevelőnk szőnyeg nélkül gyakoroltatta a kézenállásból bukfencet, ami nekem elsőre egy jókora koppanással végződött. Többet nem is mentem a külön tornának még a közelébe sem, ellenben egy barátnőm hívására a Gyapjúfonó és Szövőgyár pályáján, a kézis lányok között kötöttem ki.”
– Ahonnan azután már egyes útja volt a válogatottság felé.
„Nem úgy indult az egész, hogy ez egy életre szóló valami lesz. Egy targoncás fiú volt az edzőnk, aki ha megjött edzésre a járgányával, leállította és már kezdtünk is. Fogócska, foci meg kidobós szerepelt a programban, ezt csinálgattuk, amíg 15 évesen Nád János fel nem vitt az ifik közé. Ott már keményebben mentek a dolgok, hamarosan behívott az egykori csepeli mester, Killik Frigyes az ifi válogatottba.
– A következő évben pedig már a felnőttek között játszatták…
„Igen, miután meghamisították az igazolványomat, amit a sportorvos észre is vett. Szerencsére nem leplezett le, hanem azt mondta, amíg elérem a hivatalosan szükséges kort, havonta kell nála jelentkeznem. Egy év múlva szűnt meg ez a védettségem.”
– Miközben már a felnőtt U-válogatottban is figyelembe vették.
„Nád János, majd Gecse János munkája meglátszott a csapaton is, meg rajtam is. Feljutottunk az NB II-be, majd az NB I/B-be, amikor a gyár közölte, nem tudja tovább tartani a csapatot. Így kerültem a Híradótechnika együttesébe, ahol az egyik meccsen miattam, de inkognitóban megjelent Török Bódog, majd meghívott a válogatott keretbe. Ez 1961 őszén történt.”
– Ekkor igazolt át a Ferencvárosba, ahol csaknem két évtizeden keresztül erősítette a zöld-fehéreket.
„1962 januárjában jött a meghívó Török Bódogtól a tatai edzőtáborba, ahova nem akartam elmenni. Életemben úgy még nem toltak le, mint akkor. Balogh Endre (Bagyi bácsi) volt az edzőnk, aki a nagy ordibálást lezárva, kézen fogva vitt le Tatára. Ott az első napokban azt hittem belepusztulok, a korábbiak hoz képest akkora terhelést kaptam. Bokáig érő hóban is megfutottuk a nagy kört a tatai tó körül, ahol Bogyi bácsi végig közöttünk futott. Végül beleszoktam és később nagy hasznát vettem ennek az alapozásnak.”
– Még az évben bemutatkozhatott a nemzeti együttesben.
„Igen jól emlékszem, a jugoszlávok ellen léphettem először pályára válogatottként, ahol azután tizennégy év során 139 válogatottságot gyűjthettem. Természetesen a legnagyobb élményt a világbajnoki győzelem jelentette; az 1965-ös megméretésre rendkívül következetesen készültünk. Bogyi bácsitól úgy féltem, akár a tűztől, nála nem lehetett eldobálni a labdákat. A második mellélövésnél már a kispadon találtuk magunkat. Török Bódog kiszámíthatatlan volt számunkra és feltehetően az ellenfelek edzői számára is. Mindig volt valami meglepetése, amit az elmaradhatatlan mágneses tábláján hosszasan magyarázott. Mindig ugyanabban a kabala nadrágban meccselt, amihez a világosszürke pulóver dukált. Egész pályafutásom során rendkívül udvarias ember volt, aki mindössze egy alkalommal vesztette el a fejét. Egy edzőmeccsen tényleg borzalmasan játszottunk, erre földhöz vágta a stopperét, amely darabokra törött…”
– Megérte, mert végül megnyerték a dortmundi világbajnoki döntőt.
„Nagyon egységes volt a csapat, mögöttünk pedig a világ legjobb kapusa állt, Rothermel Anna. Mivel ezt az eredményt lassan ötven éve sem a férfi, sem a női válogatott nem tudta megismételni, ezért is gondolom úgy, azt a sikert jobban meg kellene becsülni. A mai sportvezetők azonban csak a mának élnek, aki egyszer befejezte, annak a neve csak véletlenül kerül szóba.”
– Ön 1962 és 1980 között játszott a Ferencvárosban. Mi tartotta ilyen sokáig a népligetieknél?
„A Fradiban hasonlóan jó közösség alakult ki, mint a válogatottnál. 1965-ben lett Elek Gyula az edzőnk, ő hozta oda későbbi feleségét, Rothermel „Potyit”. Gyula bácsi nem volt egy hajcsár típus, de a humoros szövege mellett ugyancsak megkövetelte a munkát. Meg is lett az eredménye, hiszen négy bajnoki címet szereztünk azokban az években.”
– A válogatottból mikor köszönt el?
„A franciák ellen szerepeltem utoljára a legjobbak között, s bár még letettem az olimpiai esküt 1976-ban, de éreztem, hogy már az újabb generációé a jövő és ezért önként visszaléptem. 1979-ben született a fiam, utána 1980-ban még játszottam a terembajnokságban, majd levezetésként a VOSE játékosa lettem. Öt év alatt az NB II-ből felkerültünk az NB I/B-be, majd innen már a nosztalgia válogatotthoz léptem tovább. Ott heti egy edzésünk volt, s megint együtt lehettem az 1965-ös válogatott játékosainak többségével. Pesterzsébeten a Hírkernél dolgoztam, egészen 2006-ig. A többit már elmondtam,..
– Van kapcsolata a régi társakkal? Figyeli szeretett sportága eseményeit?
„Leginkább a tévében nézem a meccseket. Ha a Fradi játszik és szoros az állás, inkább kimegyek a kertbe és teszek egy kört, annyira felizgatom magamat. A mai Ferencvárosnak jó kis csapata van, a Győr inkább bevásárol, a Veszprém ugyanezt teszi. Ettől függetlenül mindegyiknek a meccsét szívesen nézem és izgulom végig.”
