Talabér Attila öngóljával estünk ki az U20-as vébéről

Shares
A magyar kapuban Székely György parádézott

A magyar kapuban Székely György parádézott

A magyar válogatott hosszabbításban 2-1-re kikapott Szerbia csapatától az Új-Zélandon zajló U20-as labdarúgó-világbajnokság szerdai nyolcaddöntőjében.

Az 5200 néző előtt rendezett összecsapáson a szerbek igazolták előzetes jó hírüket, rendkívül szervezetten védekeztek, fizikális fölényüket és gyorsaságukat kihasználva nagy százalékkal nyerték meg párharcaikat, és a megszerzett labdákkal villámgyorsan váltottak át támadásba.

A mieink is dicséretesen fegyelmezetten, zártan védekeztek, de néhány alkalommal így is meggyűlt a bajuk a szerbek támadóival, akik gyorsan, labdabiztosan játszottak, és az első negyedórát követően egy-két alkalommal sikerült megbontaniuk a hátsó alakzatunkat. Szerencsére Székely György remek napot fogott ki a kapuban, három-négy alkalommal is nagyot védett. A magyar válogatott nehezen találta az ellenfél remek védekezésének ellenszerét, kénytelenek voltunk hosszú labdákkal keresni a támadókat, de a felívelések nem voltak kellően pontosak, vagy elöl nem tudtuk megnyerni a párharcokat ahhoz, hogy helyzetbe tudjunk kerülni.

A második félidőt a szerbek kezdték fölényben, de az 57. percben jött a fordulat: megszereztük a vezetést, mégpedig egy nagy szerb helyzet (Jankovics 11 méterről, nagy helyzetből rosszul találta el a labdát) után vezetett kontrából. Kalmár Zsolt kapott labdát, nagyszerűen tört kapura védője mellett, majd okosan visszapasszolt az érkező Mervó Bencének, aki 9 méterről a léc alá lőtt, megszerezve ötödik találatát a vébén (0-1).

A gólunk után a szerbek igyekeztek nyomást gyakorolni a kapunkra, de ez egyben azt is jelentette, hogy több kockázatot kellett vállalniuk, ami megnyitotta a lehetőséget a magyar kontrákra. A 72. percben egy ellentámadásból Kalmár ütempassza után Zsótér Donát tört kapura a jobbösszekötő helyén, de egy védő szorításában, futtából a kapu mellé lőtt.

A magyar válogatott játékosai hatalmasat küzdöttek, fegyelmezett játékkal, a brazilok ellen egyszer már bemutatott hősies védekezéssel tartották az előnyt, és egy-két kontrára is futotta az erejükből. A rendes játékidő végéig tartottuk a vezetést, de a 91. percben kiegyenlítettek a szerbek: egy jobb oldali szöglet után Szaponjics fejelt 5 méterről a magyar kapu bal oldalába (1-1).

Még volt bő két perc a hosszabbításból, és ebbe a rövid időbe is belefért egy fontos esemény: Gajics húzta vissza a bal oldalon Nagy Dominikot, ezért megkapta a játékvezetőtől a második sárga lapját, így emberelőnyben zártuk a mérkőzés rendes játékidejét, és kezdtük meg a 2×15 perces hosszabbítást.

A ráadásban fordult a kocka, emberelőnyben átvettük az irányítást, és a szerbek voltak kénytelenek behúzódni a saját kapujuk elé. Az első 15 perc magyar mezőnyfölénye nem hozott helyzeteket, és a második 15 percben sem találtunk fogást a 16-osuk előtt tömörülő szerbeken. A 118. percben eldőlt a mérkőzés, egy jobb oldali szerb támadás végén Talabér Attila próbálta kirúgni a kapu elé betett labdát, de nem jól találta el azt, és Székely György fölött a saját kapujába továbbított (2-1).

– Elsősorban büszke vagyok a csapatomra, mert nagyszerű mérkőzést játszottunk egy kiváló ellenféllel szemben – értékelt a mérkőzés után Bernd Storck sportigazgató. – Tudtuk, hogy kevés helyzetünk lesz, és azt is, hogy döntő lesz azok megfelelő kihasználása, sajnos ma két nagyon hasonló erősségű csapat mérkőzésén nem sikerült megfelelő eredményt elérnünk. Ezen a mérkőzésen látszott, mekkora előny, hogy Szerbiában bátran szerepeltetik legmagasabb szinten a fiatalokat klubjaikban, a magyar szövetség hasonló irányú törekvéseit igazolja, hogy ezen a vb-n a mi játékosaink is igen magas szinten bizonyították versenyképességüket.

A szerbek következő ellenfele az Egyesült Államok-Kolumbia párharc győztese lesz.

Negyeddöntő:

Szerbia-Magyarország 2-1 (0-0, 1-1, 1-1)
Dunedin, 2000 néző. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Gól: Szaponjics (90+1.), Talabér (118., öngól), illetve Mervó (57.)
Kiállítva: M. Gajics (90+2.)
Magyarország: Székely – Osváth, Kecskés (Talabér, 54.), Lenzsér, Tamás (Nagy D., 73.) – Vida, Nagy Á. – Zsótér, Kalmár, Sallai (Forgács, 59.) – Mervó.
Szerbia: Rajkovics – Gajics, Veljkovics, Babics, Antonov – Zdjelar, Makszimovics – Zsivkovics, Grujics (Gacsinovics, 78.), Jankovics (Szaponjics, 59.) – Mandics (Sztevanovics, 90+3.)

MLSZ/MTI