Tatabányán bedőlt az olasz kapcsolat, maradnak a helyi erők

Shares

TatabanyaBruno Giordano rég lelépett, Giancarlo sem jár kávézni a szertárba, a korábbi filmproducer, Massimiliano Caroletti elvileg még ott van, de megtanultak nélküle élni Tatabányán. Magyar úton folytatja, újjászerveződik a bányászfutball. Mit mondhatnánk? Jó szerencsét!

Szilágyi László írása a Magyar Időkben

Szegény Grosics Gyula! Az Aranycsapat kapusa megélte, hogy az ő nevét viselje a tatabányai futballstadion. A névadó ünnepségen a Lázár testvérek lovas hintón vitték körbe a centerpályán. Gyula bácsi integetett polgármesternek, technikai vezetőnek, szurkolónak és a labdaszedőknek. Na igen, hat éve még minden rendben volt. A tatabányai sajtóosztály Bányász Híradója különszámmal jelentkezett, a jóérzésű futballdrukker Gyula bácsit lapogatta, a klubtulajdonos büszkén pózolt a tribünön, semmi sem utalt arra, hogy a nagy múltú egyesület egyszer csak elindul a lejtőn, és egy bizonyos Giancarlo sétál be a szertárba kávézgatni. Még a fantáziadús emberek (a futballisták annak tartják magukat) sem képzeltek el olasz befektetőt, aki pornós múlttal felvértezett párja mellett írja be magát a város futballtörténetébe.

„Higgye el, segíteni akarunk! Nem kérdés, hogy egy nagy múltú klubnak nem itt van a helye. Szégyen! Ígérni sok mindent lehet, de ígéretekkel tele van a padlás… Majd a gyakorlatban kiderül, hogy mi lesz. Segíteni akarok, ez a lényeg!” Ezt Kiprich József mondja. A város futballikonja jelenleg Vértesszőlősön igazgatja a megyei első osztályú csapatot.

Vélhetően konyít valamit a szakmához, 11 pont előnnyel vezeti a csapata a bajnokságot. A nyolcvanas évek csatársztárja, a tősgyökeres tatabányai szívesen lenne megmentő. De mit kellene megmenteni?

„Az olasz befektető mindent tönkretett. Idejött, hitegetett, ígérgetett, halasztgatott, mindent csinált, csak nem fizetett. Hozott egy rakás külföldit, de minek? Mára mindenki elmenekült… Na de én bizakodom… Mi mást tehetnék? A remény hal meg utoljára!” – ez már Csapó Károly helyzetelemzése. Őt mindenki ismeri Tatabányán, 1981. szeptember 16-án győztes gólt rúgott a Bányász színeiben a Real Madridnak az UEFA-kupa első fordulójában. Harmincezer ember zsúfolódott össze a stadionban, többen kandelábereken lógva figyelték, ahogy a város nagyágyúi legyőzik a későbbi spanyol kapitánnyal, Vicente del Bosquéval felálló madridiakat. Hát ezen a meccsen villant Csapó Károly, akkor ünnepelték, most nincs minek örülni. Vagy ha lenne is, legfeljebb az apró sikereknek. Például a túlélésnek…

Massimiliano Caroletti 2015-ben nagyszabású tervekkel érkezett Tatabányára. Korábban az olasz filmiparban tevékenykedett. Feleségét, az Eva Henger néven futó magyar pornósztárt prostitúció elősegítése miatt ítélték el Olaszországban. Az üzletember cége, az AGS-Sport 23 Kft. 70 százalékos tulajdonrészt vásárolt a futballcsapatban, 1 millió eurós költségvetést és egy éven belül NB II-es csapatot ígért az akkor az NB III-as bajnokságban tengődő Tatabányának. Első nekifutásra kinevezte honfitársát, a jó nevű Bruno Giordanót a csapat élére. Összevásárolt külföldi kerettel és mutatóba egy helyi legenda fiával, Vincze István Viktor nevű gyermekével ígérte elérni a kitűzött célokat. Elvitte a csapatot a Turul-szoborhoz, ahol elkészült a csapatfotó, és ezzel Caroletti úr letudta a kötelezőt.

Aztán elfelejtett fizetni. A klub ma már 100 millió forintnál is több adósságot görget maga előtt. Edzők jöttek-mentek, a futballisták feljelentették az egyesületet, az MLSZ pedig kizárta a csapatot az átigazolásokból. Mára súlyosabb a helyzet. Egyszerűbb azt sorolni, ami nincs: szakmai stáb, játékoskeret és fizetés. Így elég nehéz működtetni egy futballklubot. A csapat szétszéledt. Caroletti persona non grata lett Tatabányán. „Volt egy embere, valami Gian­carlo.

Őt küldte be a szertárba meg a klubházba intézkedni. Jól elvolt az úr, megitta a kávéját, valamit hadovált olaszul, egy szavát se értettük. Már régóta nem láttuk, de az olasz főnökét sem…” – tudjuk meg a szertárban. Caroletti tehát eltűnt. Regnálása alatt csődközeli állapotba jutott a tatabányai futball, ma már senki nem gondolja komolyan, hogy tavasszal NB III-as bajnoki mérkőzéseket játszanak a Grosics Gyula Stadionban. Még az a szerencse, hogy a helyiek nem maradnak futball nélkül. A saját utánpótlásbázisra, helyi kötődésre építő Tatabányai Futball Club Egyesület már a nyáron észlelte a bajt, és időben lépett.

Benevezett egy csapatot a létező leg­alacsonyabb szintre, a megyei harmadosztályba. Az önkormányzati és a taótámogatásokat élvező csapat évről évre lépkedne felfelé, két és fél év múlva jöhet az NB III. Itt kanyarodjunk vissza Kiprich József mondandójához! Felvetődött, hogy Kipu jelenlegi csapata fuzionál a bányászvárosiakkal, így gyorsítva a feljebb kapaszkodást. Az ötlet remek, csak nem tudni, vajon harmonizál-e az MLSZ iránymutatásával…

A segítő szándék megvan, és végre a rend is megérkezett Tatabányára. A szertárban 250 gyerek szerelése pihen, az alumíniumvázas szekrényeket kitapétázták csapatképekkel, autogramkártyákkal. Csodálatos fotográfia örökíti meg a Real Madridot legyőző UEFA-­kupacsapatot, Kiprich több mezben, több pózban, több Tatabánya-csapatban, sőt az 1986-os mexikói vb-n szereplő magyar válogatott csapatképén is feltűnik. De nem panaszkodhat Csapó Károly és Vincze István sem. A megyehármas csapatot a korábbi játékos,

P. Nagy László irányítja, vasszigorral. Aki késik, vagy az öltözőben telefonál, máris futhat fel az edzőpálya melletti dombra, aztán le, majd megint fel, és megint le. Szokják a rendet.