Tenyereltek a tokiói olimpiai bajnok női tőrcsapat tagjai

Shares

torvivonokAz 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Marosi Paula, Ságiné Rejtő Ildikó, Juhász Katalin és Sákovicsné Dömölky Lídia (a képen balról jobbra) tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.

Az alapítványt létrehozó George F. Hemingway emlékeztetett arra, hogy a mai napig 159 kiemelkedő sportszemélyiség örökítette meg kéznyomatát a falon.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára méltatta a Sportcsillagok Fala „példaértékű kezdeményezés” jelentőségét.
„A csillagok fényt jelentenek a mai rohanó világban, s ennek a fénynek minden generáció lelkében ott kell lennie. A sportcsillagok nemcsak önmaguknak, hanem a nemzet számára is dicsőséget szereztek” – mondta.

Szetey András, a Magyar Vívószövetség kommunikációs igazgatója megemlékezett arról, hogy a tokiói olimpián győztes csapat 49 év után is együtt volt, tagjai összejártak egészen vasárnapig, amikor Mendelényiné Ágoston Judit örökre eltávozott közülük. A csapat erejét jelzi, hogy a tragédia ellenére nem mondta le a szerdai ünnepséget.
„Ez az egyetlen női vívócsapat, amelyik olimpiát tudott nyerni, emellett világbajnokságon is győzött, ezzel egyben minden idők legeredményesebb magyar női tőrválogatottja” – tette hozzá.

A kézlenyomat megörökítése után a csapattagok a jeles eseményre emlékeztető plakettet kaptak. Ágoston Juditét unokája vette át, majd lánya a következőket mondta:
„Édesanyám nagyon készült erre az eseményre, valamint arra, hogy jövőre Tokióba együtt elmennek a lányokkal. Sajnos már nem élhette meg. Unokája kezében jó kezekben lesz a plakett.”

A csapattársak könnyeikkel küszködve elevenítettek fel egy-egy emléket. Rejtő Ildikó, a Nemzet Sportolója, aki 1964-ben egyéniben is győzött az olimpián, azt mondta: „mintha az édestestvérem lett volna Jutka”. Dömölky Lídia kiemelte, mennyire precíz és pontos volt az elhunyt, egyúttal felidézte, mennyire büszke volt Ágoston Judit arra, hogy ő fedezte fel az 1980-as moszkvai olimpián ezüstérmes Maros Magdát. Juhász Katalin arról beszélt, hogy Elek Ilona után „mi tudtunk hosszú éveken át az élmezőnyben maradni”, Marosi Paula pedig arra emlékezett, hogy 1964-ben Tokióban szobatársak voltak, s ha nem mehettek ki a városba, bridzseléssel töltötték az időt. Azóta is összejártak, s minden héten megküzdöttek, most már az asztal melletti kártyapartikban.

Az ünnepség végén Dömölky Lídia úgy fogalmazott: „köszönjük, hogy ha megkésve is, de  gondoltak ránk”.

George F. Hemingway gondozásában 1991-ben valósult meg Magyarországon a „Walk of Fame” hazai változata, a „Magyar Sportcsillagok Fala”. Eddig tizenhárom magyar vívó (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Hámori Jenő, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Kulcsár Győző, Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Nemere Zoltán, Schmitt Pál, Szalay Gyöngyi, Szekeres Pál és Tóth Hajnalka) kézlenyomata került fel a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara Auditóriumának falára, szerdán ez a szám néggyel tovább növekedett.

Forrás: MTI