Tényleg jobbak vagyunk a norvégoknál?

Shares

kezi_Löke, ketten fogják, 440

A kivételes erőállapotban lévő Lökét ketten sem tudják feltartóztatni (Fotó: jochapress.hu)

Szó se róla, nem könnyű azt a nagy gombócot megemészteni, amit a magyar női kézilabda válogatott ismételt olimpiai távolmaradása jelent. Nyilatkozatok tömege lát napvilágot, de a megszólalók leginkább csak kerülgetik a forró kását.

Nem volt ez másként a nagy lendülettel beharangozott, kedd esti programban sem, amelyben a Hír TV ültette asztalhoz a női vonalról lassan már egyedül beszélő Tóth Tímeát és az ugyancsak kikerülhetetlen Laurencz Laci bácsit, aki többek között egy olcsó poénért még a sajá fiát is „beáldozta”…

A magyar válogatott leszereplésének szinte egyetlen okaként felemlített mentális hiányosságok ez alkalommal is terítéken voltak. Arról viszont nem esett szó, miért vagyunk mentálisan „vékonyak”?

Mert hogy a fizikai felkészülésről, a kondicionális állapotról valahogy nem akaródzott beszélni. Pedig elsősorban ott van a kutya elásva. Ha valaki valóban jól felkészült, akkor végig bírja a 60 perceket is akár (maradjunk a legjobb példánál, Lökénél!), és ráadásul statisztikailag is kimutatható, hogy sokkal kevesebbszer sérül meg egy ilyen játékos, mint azok, akik nem tökéletes kondícióban lépnek pályára.

A legnagyobb poén kétség kívül Tóth Tímea nevéhez fűződik, aki egyenesben és kapásból, nem is fontolgatva jelentette ki, hogy a norvégoknak egyik poszton sincs jobb játékosuk, mint nekünk. Ha ez így lenne, aligha értenénk, ugyan miért veszi meg évi 34 milliós fellépti díjért (és még ki tudja mekkora járulékos költségekért?) a Győr Nora Mörköt, amikor ott van a nála jobb Planéta Szimonetta? Ha pedig Tomori is felépül, akkor még sokkal jobb lesz a helyzet…

Azt hiszem, ezt Tímea sem gondolhatta komolyan. De – biztos, ami biztos alapon – azért még egyetlen játékost felemlítenék: ugyan hány dioptriás szemüveget kell feltenni ahhoz, hogy bármelyik győri balszélsőt jobbnak lássuk Camilla Herremnél, aki a világbajnokság legjobb balszélsőjeként száguldozott Dániában és lőtte sorozatban a gólokat?!

Ki legyen az edző? Erről is kellett volna érdemben nyilatkozniuk Tóthnak és Laurencznek, de leginkább megálltak a nagy „mellégurításoknál”. Magyar vagy külföldi? Mennyivel és miért nagyobb a külföldiek tekintélye? Leginkább annyival, hogy az idegenből jött szakvezetők mondandójára sokkal inkább oda kell figyelni, hogy megértsék, mint a hazaiakéra…

Itt szóba került egy korábbi sláger téma is, Karl Erik Böhn személye. Nyugodjon békében a sokak által egekig magasztalt, egykori norvég szakember. De azért a kegyelet megadása után hadd essen szó arról, hogy egy győri BL-döntőt elsősorban ő szórakozott el Podgoricán, s amikor a válogatott az ő vezetésével Eb-bronzot szerzett, a csapat vereséggel kezdett és utána lett harmadik a kontinensbajnokságon, aminél azért született már jobb eredmény is Európa-, vagy világbajnokságokon.

Németh András és Elek Gábor is markáns dicséretekben részesült – ez még nem is lenne baj. Az azonban már inkább, hogy más magyar edzők nevére már nem futotta. Pedig talán akad még legalább egy-kettő, aki szerény pozitív méltatást is kaphatott volna. Így viszont csak Tóth Tímea korábbi klubjának (Ferencváros) egykori (Németh) és jelenlegi (Elek) edzője kapott elismerést.

A bajnokság létszámának emelése is „lufi”, hiszen ha nincs esélye egy klubnak a bennmaradásra, máris odébbáll a szponzor. Ha pedig nem veheti meg a neki tetsző külföldit egy esetleges adminisztratív korlátozás miatt, akkor is azonnal lelép, mert neki nem öt év múlva kell az eredmény, hanem legfeljebb holnapután.

Így bizony nagyon nehéz eredményes utánpótlás nevelésről még beszélni is.

Hát még megvalósítani…