Thiem legyőzte Djokovicsot

Shares
Dominic Thiem. Fotó: Julien Crosnier / FFT

Dominic Thiem. Fotó: Julien Crosnier / FFT

A női címvédő után a férfiaknál is búcsúzott a Francia Nyílt Teniszbajnokság tavalyi győztese, ez egyben azt jelenti, hogy elmarad az újabb Nadal-Djokovics párharc.

A szuper szerdán rendezték a férfiak mind a négy negyeddöntőjét, míg a nőknél két párharc maradt erre a napra.

Az osztrák Dominic Thiem, aki korábban ötször kapott ki Djokovicstól ezúttal kitűnő játékkal, az első játszmában 2:4-es hátrányból fordított és innentől kezdve végig a kezében tartotta a mérkőzést. Eközben Rafael Nadal mindössze egy órát volt a pályán, ugyanis honfitársa Pablo Carreno Busta sérülés miatt feladta a mérkőzést.

Az elődöntőben így összejött az újabb Nadal-Thiem mérkőzés: idén a katalán torna döntőjében és a madridi fináléban is a spanyol teniszező nyert, ám a fiatal osztrák a római salakon alaposan visszavágott Nadalnak. A salakkirály így is esélyesebb a döntőbe kerülésre, ám ha valaki, akkor éppen ő győzheti le Nadalt.

A felső ágon Andy Murray szetthátrányból fordított Kei Nishikori ellen, míg Stan Wawrinka sima három játszmában nyert Marn Cilic ellen. A skót és a svájci teniszező tavaly is az elődöntőben futott össze Párizsban, Murray 6:4, 6:2, 4:6, 6:2 arányban nyert Wawrinka ellen.

A papírforma Nadal-Murray döntőt ígér, ami azért is érdekes, mert a Roland Garroson korábban csak két elődöntőben futott össze a két klasszis. Nadal 2011-ben és három évvel később is sima három játszmában nyert Murray ellen. Utolsó salakpályás mérkőzésüket azonban, 2015-ben a madridi torna fináléjában Murray 6:3, 6:2 arányban nyerte meg.

Roland Garros

Férfiak

Negyeddöntő:

Andy Murray (brit, 1.) — Kei Nishikori (japán, 8.) 2:6, 6:1, 7:6(7), 6:1
Stan Wawrinka (svájci, 3.) — Marin Cilic (horvát, 7.) 6:3, 6:3, 6:1
Rafael Nadal (spanyol, 4.) — Pablo Carreno Busta (spanyol, 20.) 6:2, 2:0-nál Carreno Busta feladta.
Dominic Thiem (osztrák, 6.) — Novak Djokovics (szerb, 2.) 7:6(5), 6:3, 6:0

Elődöntő:

Andy Murray (brit, 1.) — Stan Wawrinka (svájci, 3.)
Rafael Nadal (spanyol, 4.) — Dominic Thiem (osztrák, 6.)

Nők

Negyeddöntő:

Jelena Ostapenko (lett) — Caroline Wozniacki (dán, 11.) 4:6, 6:2, 6:2
Timea Bacsinszky (svájci, 30.) — Kristina Mladenovic (francia, 13.) 6:4, 6:4
Simona Halep (román, 3.) — Jelina Szvitolina (ukrán, 5.) 3:6, 7:6(6), 6:0
Karolina Pliskova (cseh, 2.) — Caroline Garcia (francia, 28.) 7:6(3), 6:4

Elődöntő:

Jelena Ostapenko (lett) — Timea Bacsinszky (svájci, 30.)
Simona Halep (román, 3.) — Karolina Pliskova (cseh, 2.)