Tilkovszky Ibolya: Máig sem tudjuk, miért estünk ki Helsinkiben!

Greminger Jánosné Tilkovszky Ibolya élménybeszámolóját meghallgatta Varga János olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózónk is (Fotó: JochaPress.hu)

A Zuglóban működő, megalakulása 25. évfordulójához közeledő Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör összejövetelee dicséretes módon hívja meg a régi idők nagy tanúit. Olimpiai bajnokokat és helyezetleneket egyaránt. Csütörtökön este az immár 84 éves Gremingerné Tilkovszky Ibolya volt a vendégük, aki az 1952-es, helsinki olimpián képviselhette Magyarországot.

 – Amit nagyon fontosnak tartok elmondani: mindig is Zuglóban laktam, így az élményeim nagy része is ehhez a városrészhez kötődik – kezdte mondókáját az egykori távolugró, majd rövidtávfutó kiválóság. – Az elemi majd a polgári iskola elvégzését követően a Dobó Katica Kereskedelmi Középiskolába iratkozhattam be, ahol az ugyancsak atléta Irányossy Gézáné Vértessy Katalin lett a tornatanárom. Már tőle is jó alapokat kaptam, majd később megjelent az iskolában az országos hírű testnevelő, Paulinyi Jenő, aki szakértő szemmel vadászta az atlétikára érdemesnek tartottakat. Többedmagammal a BEAC-ba kerültem, ahonnan 1950-ben a Budapesti Dózsába igazoltak át.

 – Ahol a férfiak kitűnő erőkkel képviseltették magukat.

– Így igaz. Ott volt a későbbi olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok 4×100 méteres férfi váltóból Csányi György, az ugyancsak olimpiai bropnzérmes, Európa-bajnok távolugró, Földessy Ödön és az 1954-ben Európa-bajnokságot nyert nyolcszázas, Szentgáli Lajos is – többek között.

– Az erősítések révén az újpesti nők is sikerekkel halmozták el klubjukat.

– Rengeteg versenyt rendeztek, elsősorban a klubok egymás közötti erőpróbáit támogatta a sportvezetés. Nagy harcok zajlottak, szerény körülmények között. Jómagam a Vízmű sporttelepén edzettem. 1951-ben ifjúsági bajnok lettem 100 méteren, s be is kerültem a felnőtt válogatott keretbe.

 – Ami egyenlő volt az olimpiai kerettagsággal.

– A lehetőségekhez képest keményen készültünk. pályán is edzettünk, hosszú futásaink is voltak a téli hónapokban, s mivel  a Széchenyi- hegyen laktunk, aki még nem fáradt el, az mehetett síelni is. Tavaszra jó formába lendültem és az idény első pályaversenyén, a Magyar Pamut SC salakján legyőztem a londoni távolugró olimpiai bajnokot, Gyarmati Olgát, aki ezután többször nem indult 100 méteren.

 – Végül a 4×100 méteres váltó tagjaként jutott ki a finnországi olimpiára.

 – Rengeteget gyakoroltuk a váltásokat. A kialakult összeállításban én futottam az első kanyarban, majd Rákhelyné és Bartháné után Gyarmati Olga volt a befutó emberünk.  Kiküldetésünk eldöntésekor közölték, hogy tőlünk olimpiai pontot várnak, de ebből végül nem lett semmi. Az előfutamban ugyanis csak annyit láttam, hogy egy váltóbot elrepült, a hivatalos magyarázat viszont arról szólt, hogy Gyarmati Olga elhagyta a pályát. Akár hiszi, akár nem, máig sem derült ki, mi is történt pontosan, mivel egyszerűen nem mertük megkérdezni, hogyan is alakultak a dolgok a túlsó kanyar végén.

 – Az eredménytelenség mindenképpen csalódást okozott. Egyébként milyen benyomásokat szerzett az olimpián?   

 – Már a kiutazás is egészen másként történt, mint manapság. Lengyelországban és Svédországban is leszálltunk a 16 személyes kis géppel, mielőtt Helsinkiben landoltunk volna. Ott elkülönítve a nyugatiaktól, Otaniemiben laktunk, nagyon kellemes helyen. Miután sajnos kiestünk, hamar jönnünk kellett haza, de így is nagy élményt jelentett az olimpiai atmoszféra megtapasztalása.

 – Férjét, Greminger Jánost, a kiváló kosarast, majd későbbi sportvezetőt is ott ismerte meg?

 – Akkor még inkább csak tudomást szereztünk egymásról. Azután felgyorsultak a dolgok és 1953. novemberében házasságot is kötöttünk, amely egészen 2009-ig, az ő haláláig tartott.

 – Az esküvőt követően még évekig versenyzett.

 – Igen, de 1956-ban nem vittek ki bennünket az olimpiára, ahova csak nagyon keveseket akartak kiutaztatni. Jellemző a nagy takarékoskodásra, hogy az 1955-ben nagy meglepetésre Európa-bajnokságot nyert férfi kosárlabda válogatott sem repülhetett Ausztráliába.

 – Ezzel gyakorlatilag be is fejeződött az Ön sportpályafutása?

 – Mondhatnám úgy is. Pontosan emlékszem a napra, 1956 október 27-én jártam utoljára az újpesti atlétikai bázison. Később a család került előtérbe. Örömünkre két lányunk is született; az egyik óvónő a másik testnevelő tanárnő lett. Mindkét ágról egy-egy unokám (31 és 24 évesek) van, de tőlük már a dédunokákat várnám.

Gremingerné Tilkovszky Ibolya befejezésként még elmondta, az Újpesti Dózsától pénzügyi vezetőként, ezredesként ment nyugdíjba. A sportversenyek ma is érdeklik. Most éppen annak örül, hogy kedvence, a svájci teniszező, Roger Federer hosszabb kényszerszünetet követően eredményes játékkal tudott visszatérni a nemzetközi élvonalba.

(jocha)